Április hónap első keddje már nemcsak egy hétköznap a naptárban, hanem a Láthatatlan Munka világnapja is. Próbáltam rákeresni, hogy mikor avanzsált világnappá, ez a tavaszi hónapunkban diszkréten megbújó keddi nap, de pontos dátumot nem találtam a Google oldalain.
A Wikipédia, mint mérvadó tájékozódási felület reproduktív munkaként nevesíti mindazt, amit a láthatatlan munka az egyes olvasatokban jelent:
„A reproduktív munka ernyőfogalma alatt azokat a tevékenységeket értjük, amelyek elengedhetetlenek az emberi élet fenntartásához, mind egyéni, mind közösségi és társadalmi szinten. Ide tartoznak a gondoskodói és háztartásbeli feladatok, úgymint a gyermekgondozás, főzés, takarítás és a fizetett háztartásbeli munkaerő is. Hasonló értelmű fogalmak: láthatatlan munka, háztartásbeli munka, fizetetlen munka.” A reproduktív munka fogalma a hagyományos közgazdasági elméletek munka-fogalmával szemben jött létre. A közgazdaságtan csak a fizetett bérmunkát tekinti munkavégzésnek (produktív munka). Ez a fajta gondolkodás elfedi a jellemzően nők által, a háztartásokban elvégzett, fizetetlen munkát, … ,miközben ezek a munkahelyen kívül végzett feladatok esszenciálisak a gazdaság fenntartásához; ezt az is mutatja, hogy ha nincs aki ingyen elvégezze, akkor a háztartásbeli feladatok is fizetett munkakörök részét képezik (például takarítónő, szakács, dadus).”
Tehát ha valakit felveszünk a felsorolt tevékenységek elvégzésére, akkor látható, pénzben kifejezhető produktív munkának tekintjük azt, amit egyébként szükségszerű elvégezni, ingyen saját magunknak. “A feminista elméletalkotás részeként ez a fogalom hivatott felhívni a figyelmet arra, hogy a nők számára a háztartási szféra van kijelölve, ahol a kapitalista gazdasági rendszerben elismerés és fizetés nélküli reproduktív munkát kell végezzenek. Emellett pedig a reproduktív munka fogalma rávilágít arra is, hogy a nők már az ipari termelésbe való bekapcsolódásuk előtt, illetve azzal párhuzamosan is munkát végeztek.”
Átfutva a témában felsorakoztatott mai napon publikált netes találatokat, egyértelműen látható, hogy ezek az írások jellemzően érzékenyítő céllal születtek. Ismerjük fel, ismerjük el azokat a tevékenységeket – és munkaórákat – , melyeket a nők a családi élet optimális működtetése érdekében végeznek. Felmerül a kérdés, hogy miért erősödtek fel ennyire a láthatatlan munka méltatását, elismerését alátámasztó igények? Miért szükséges akár teljes munkaidős háztartásbeli anyukákról beszélni? Mely dolgok indokolták azt a feszes és szinte minden szereplő (családtag) számára napi szinten nehezen kezelhető „odatevést”, „megfelelést”, amit korunk követel a nőtől, anyától, férjtől, apától és gyerektől?
Innen szeretném megközelíteni a jelenkor irdatlan energiákat felemesztő láthatatlan munkáit és munkásait, akiknek a fáradtság és a túlterheltség mind fizikai, mind mentális értelemben szinte megszokottá vált.
Láthatatlan munka régen és most
A modern kori háztartásbeli nők mindennapjai teljesen másról szólnak, mint a múltbéli háztartásbeli asszonyoké. Míg annak idején a (szak)képzetlenség, vagy a jellemzően mezőgazdasági munkák nőkre osztott feladatai miatt, vagy több gyermek vállalása okán ragadtak otthon a nők, addig ma tudatosan meghozott döntés is lehet, egy önként választott szerep, a megnövekedett és megsokasodott, sokszor duplikált – esetenként munkaerőpiaci- jelenlét mellett a háztartásbeli szerepkör. Manapság ez egy összetett családmenedzseri és háztartást vezető állás, melyet egy személyben, jellemzően a nők végeznek. (Persze vannak ellentétes példák is, ahol a férfiak viszik otthon a prímet.)
Mi áll ezeknek a döntéseknek a hátterében?
A mai kor diktálta megfelelési területek már nemcsak a háztartási munkák elvégzését és a gyerekek oktatási intézményekbe járatását jelenti, mint anno. A bölcsődék, óvodák, iskolák komplexen vitték a nevelési-oktatási feladatokat, a szülők egy-egy ünnepségen, szülői értekezleten kapcsolódtak be az ottani élet vérkeringésébe. Minimális szakkör, különóra, korrepetálás intézményen belül, hozzuk-visszük a gyereket – amire jellemzően 8-10 éves kor után szintén nem volt szükség – mellett a munkába járás és főként a hétvégi bevásárlás, nagy mosás hárult a család nőtagjaira. Jellemző volt ebben az időben a gyerekek bevonása a ház körüli teendőkbe. Teljesen természetes volt az állatok és a kert gondozása, segítség a bevásárlásban, mosásban, takarításban. Önállónak kellett lenni az otthoni tevékenységek elvégzésében. Megoszlottak a teendők a családtagok között, akár felnőttről, akár gyerekekről volt szó. Az akkori társadalmi elvárások a családok felé átláthatóak és kezelhetők voltak, mondom is, hogy miért: az iskolán belüli és kívüli oktatáson kívüli lehetőségek hiánya, a karrier és sikeres életút „csekély” keretei, az oktatási rendszer prioritásai a szakmák elsajátításának irányába, a kisebb arányú értelmiségi réteg képzése “megkönnyítette” a családok dolgát. Mindenki a földrajzilag legközelebb lévő iskolába járt, olyan lehetőségekbe kapaszkodtak, ami úgymond kézközelben volt. Az intézményi életen túl nem volt szervezett, javasolt vagy elvárt program a gyermekek további pallérozására. Ez lehetett hátrány, de olykor előny is a mai gyermekekkel és szülőkkel szemben.
Tegyük fel a kérdést: miért?
Napjaink újkori, gyerekekkel kapcsolatos extra elvárásai a különórák, felzárkóztatás, fejlesztés vonalon, valamint a sportolás, művészetek elsajátítása területein egy szövevényes és kísérletezésre, próbálkozásra sarkalló – logikus következményként kudarcokban bővelkedő – állapot. A mostani szülőgeneráció fentiekben leírt gyermekkorával ellentétben gyermekeiknek a lehetőségek tárházát, a kibontakozási lehetőségek maximumát kínálják szinte a születésük pillanatától kezdve. Olyan mértékű információs nyomás alá kerültek a szülővé váláskor, amelynek feldolgozásával és gyakorlatba történő átültetésével folyamatos csúszásban vannak. Szinte képtelenség előrelátóan felkészülni a gyerekkor aktuális sajátosságaira – empirikus tapasztalatok nélkül lehetetlenség – , kiterjesztve a figyelmet minden gyermeket érintő területre. A gyerekekkel kapcsolatos teendők extra összpontosítást, fáradhatatlan figyelmet és maximalista hozzáállást igényelnek. Önmagában a gyerekek életének intézményi és intézményen kívüli menedzselése, az eseményeken, programokon megkívánt maximális jelenlét és részvétel, a fejlesztések, a tehetséggondozás, a sokoldalúság elősegítése megszakíthatatlan, folyamatos helytállást kíván a szülők részéről. Ehhez jön egy jó esetben részmunkaidős, ha a családi kassza igényli akkor teljes munkaidős állás, és a háztartásbeli munkák, amelyek nélkül elképzelhetetlen az életképes működés és komfort. Rendszerint a férjek, apák a családfenntartók. Ez a státusz teljes időráfordítást jelent a produktív munkavégzés során. Ha emellett jut idő a gyerekek vagy a háztartás egyes feladatainak elvégzésébe, az sokszor kivételes, egyben megváltó, tehermentesítő helyzet. De ez a fajta segítség nem mindig folyamatos és a mennyisége is változó, függvénye a férfiak, apák előnyt élvező, pénzt kereső szerepkörüknek. Ezért a nőkre hárul a napi operatív teendők elvégzése a gyerekekkel és háztartással kapcsolatban is. Ehhez jönnek a plusz órák, a gyerekek cirkuláltatása az intézményeken túli helyszíneken. Több gyerekkel hatványozottabban. Aztán ott vannak a közösségi színterek, ahol aktívnak és tettre késznek kell lenniük. A gyerekek sokszor a fizikai és mentális határaikat súrolják, nem vagy nehezen bevonhatók az otthoni feladatokba. Kíméljük őket, ezzel viszont a szülőre háruló mennyiség picit sem csökken. Ha nem tud arányosítva egyenlő mennyiségben és mértékben eloszlani a családtagok között a napi otthoni teendő, akkor feszítővé és nyomasztóvá válik a nőkre zúduló teher, melyek háztartási feladatokban manifesztálódnak.
Bármely oldalt nézzük, manapság nem könnyű azoknak a nőknek, akik megengedhetik maguknak a háztartásbeliséget, és azoknak sem, akik munkahely mellől próbálják a legjobbat nyújtani otthon és az otthonon túl. A múlt kissé felszínes, szürke, differenciálást és egyéni életutak kiteljesítését nélkülöző rendszere nem volt jobb, mint a mai, csak kevésbé erősítette fel az otthoni teendők elvégzését, a „harmadik műszakot”, a fizetés nélküli otthon végzett munkát, mint el nem ismert munkahelyet, mert nem töltötte ki sok más az erre szánt, erre való időt. A minden rosszban van valami jó és a minden jóban van valami rossz elve jól példázza ezt a jelenséget. A világot és az emberiséget biztosan előre viszik a kibontakozásuk teljében önmagukra és hivatásukra lelt gyerekek. A kérdés az, hogy sikerül-e eme szituáció melléktermékeit kellő egyensúllyal, alkalmazkodással, új feszültség-semlegesítő eszköztárral uralni. Ahol mindenre és mindenkire van idő.
Érdemes figyelni a férfiak szemszögére is, hogyan látják a láthatatlan munka megítélését, olvasatát. Belefutottam a ferfiszemmel.hu témába vágó cikkébe. Eléggé keményvonalas véleményt fogalmaztak meg a láthatatlan munkával kapcsolatban, idéznék belőle. A cím: Mi a bajom a láthatatlan munkával?
„Házimunka elszámolással?
…”Józan paraszti ésszel is belátható, hogy vannak olyan munkák, amiket csak abban az esetben adunk át fizetős szolgáltatóknak, ha önmagunk fizikailag képtelenek vagyunk elvégezni, vagy nincs meg hozzá a megfelelő szaktudásunk, esetleg nem rendelkezünk az elvégzéséhez szükséges szabad idővel. Ha egészségesek vagyunk és nem vagyunk fogyatékosak akkor a házimunka teljes tárházát el tudjuk magunk látni, tehát semmi szükség ezen szolgáltatások forintosítására. …. „Ezen kívül ne feledjük el, hogy a házimunka jó része akkor is elvégzendő, ha teljesen egyedül élünk. Ebben az esetben kinek akarjuk benyújtani a számlát? Az államnak? Természet Anyának? Istennek?”
..” a családok úgy biztosítják a megélhetésüket, hogy maximalizálják a bevételüket és minimalizálják a költségeiket, tehát ezért fontosabb, hogy Kovács János bemenjen időben a munkahelyére a nagymosás helyett, mint hogy otthon többet vállaljon a láthatatlan munkából. Ugyanakkor ugyanolyan fontos, hogy Kovács Jánosné, aki kisebb órabérér dolgozik, ne fogadjon fel bejárónőt pénzért, ha a házimunkát egyedül Ő is el tudja végezni. Mielőtt hímsovinizmussal vádolnának, megjegyzem a felállás akkor is ez, ha a feleség keres többet, ebben az esetben a férjnek kell több láthatatlan munkát elvégezni a család boldogulása érdekében.”
Keményvonalas, de elgondolkodtató.
Véleményem szerint nő és anyatársaim igyekeznek alkalmazkodni a jelenkor elvárásaihoz és igényeihez, minden minőségükben. Szeretnék a legtöbbet és a legtöbbet nyújtani családtagjaik számára, ideális körülményeket, komfortos állapotokat. Közben igyekeznek egészséges nők maradni, kívül-belül, mindenre és mindenkire odafigyelni, nem elmulasztani, elszalasztani egy lehetőséget sem, melyek a családtagok előre menetelét, nyugalmát vagy kikapcsolódását biztosíthatják. Könnyen kiszámolható a www.lathatatlanmunka.hu kalkulátorával, hogy forintálisan mit jelentenek a hetente betolt órák, de azt hiszem, ez csak egy érdekesség és nem egy ökölrázós vagy felszentelést elváró tényadat a nők részéről. Csak egy viszonyszám, amiért több köszönetet, szeretet, elismerést és segítséget kérhetnek – kaphatnak a családjaiktól és azokon túl. Mert ami természetes, az nem kiváltság, viszont legyinteni sem ér. Az egyensúlyt családonként kell megteremtenünk, javakban, háztartási munkákban, előre menetelekben, közösen elvégzett munkákban a közös célokért és a közös pihenésért, hogy mindannyiunkat átjárhasson a jól elvégzett munka öröme.
A KSH 2017-ben közölt háztartási munka, önkéntes munka témában elemzést, melynek linkjeit itt találjátok:
Háztartási munka, önkéntes munka, láthatatlan munka, I. (ksh.hu)
Háztartási munka, önkéntes munka, láthatatlan munka, II. (ksh.hu)
A téma még nagyon sok oldalról körül járható. Én most, 2021. áprilisában fenti megközelítést választottam a mindennapok tapasztalatai alapján.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: