Ez a blog nem gasztroblog, de gyakorló házianyuként szeretek általam készített finomságokkal előrukkolni és a jól sikerült verziókról beszámolni. Főleg, ha valami partvonalas zöldség kerül a fazékba, melyet a háromból egy gyerekünk mindenféle formációban szívesen megeszik, míg a másik kettő számára jól át kell gondolnom a körítést.
Az itthoni ételekkel kapcsolatban a család részéről az egyetlen elvárás, hogy finom legyen, a többi fontos tényezőt nekem kell szem előtt tartanom. Mint például, hogy legyen változatos az étel, tartalmazzon szezonális zöldségeket, jelenjen meg a magyaros ízvilág, mint az otthon melegét közvetítő és örök időkre bevésődő érzet átadása, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Szoktunk mi is kitekinteni, azaz először betekinteni a bolt fagyasztójába garnéla után kutatva, vagy jobb időkben távol-keleti éttermek ajtaján. Ismerkedünk fűvel, fával, fűszerekkel, állagokkal, de a rendszeres itthoni koszt főként a hagyományos, házias, szezonális és egyszerű periférián mozog, mindenki nagy örömére. Mai történetünk főhőse a kelbimbó lesz, melyet én mindig is szerettem, tehát a kettőnk kapcsolata igen régi. Mindenféle levesnek jól áll, karakteres főzelék lesz belőle, de grilleztük már sok más zöldség társaságában is a háromból egy gyermekünk kérésére. Hálás kis kerti növény, kitartóan kapaszkodnak a bimbók a száron, még az első fagyok idején is. Mindig zsenge és igen tartós, hűtőben hetekig hozza a formáját.
Legutóbb úgy került a kosaramba, hogy a bolti sorok között andalogva akciós címkére lettem figyelmes. Fél kiló kelbimbót vettem kevesebb mint 10 dkg szupersonka árából. Be a kosárba, be a hűtőbe, míg végül ma, a gigantikus home office-os hetem közepén úgy döntöttem, hogy kikapcsolódásképpen főzök valamit a családnak. Mivel a második fogást nagyon megakartam úszni, csak palacsintára gondoltam: klasszikus kakaós, lekváros, túrós verziókban. És ha már könnyed édesség, akkor legyen tartalmas leves a főétel.
A felhasznált alapanyagok alapján ez a leves nálam a „Téli leves” gyűjtőfogalomba tartozik. Ha egy kicsit füstös, hagymás, paprikás, krumplis, esetleg tésztás na meg tejfeles habarásos, az nálunk téli leves. Szóval, semmi fakszni, boltba rohangászás, mert tuti mindenetek van otthon hozzá. Nézzük miből áll össze a gurgulázó kelbimbók megzabolázása során elkészített leves:
- vöröshagyma
- sárgarépa
- fehérrépa
- fokhagyma
- krumpli
- KELBIMBÓ
- Erdős Bálint-féle füstölt kolbász
- tejföl
- pirosparika
- só
- bors
- zsiradék
- Izsáki tészta (színes csavart verzió)
A levesek elkészítése esetében – amikor a típusa és az összetevők engedik –van egy alapsémám: mindig olajon vagy zsíron, pici sóval átpirítom a zöldségeket. Ebben az esetben nem kockáztam, hanem gyalun karikáztam vékony szeletekre a gyökérzöldségeket és a vöröshagymát is. A fokhagymagerezdeket egészben dobtam a párolva pirulók zöldségek közé, a kelbimbók és a kolbászkarikák kíséretében. Nem kell nekik sok idő, picit összeesnek, aztán mehet rá a pirospaprika majd a hideg vizes felöntés. Közepes lángon felmelegítem a fazék tartalmát, majd forrás után kisebb lángon főzöm tovább. Mikor a kelbimbó elég puha lesz, hozzá öntöm a legyalult krumpliszeleteket. Ezután jöhet a tészta. Ha kevésnek tűnik a víz még nyakon önthetitek az egyre illatosabb tartalmat. Mikor minden puha, behabarjuk egy-két evőkanálnyi tejföllel, majd egy kis forralás és készen is vagyunk.
A tálaláshoz kis cseréptálakat használtam Naszvadi Magdi korábbi modelljeiből. Háromból két gyerek ebédkor tesztelte a levest. Egészen szépen fogyott, de azért a bimbóknál kellett az agitálás. Ha már finom a leve, ha már nem halunk bele az összefőtt zöldségekbe, akkor a kelbimbóba se fogunk. Sikernek könyvelem el, hogy nem maradéktalanul, de jó néhányat megettek a kiszedett adagokból. És biztos tartalmas is volt, mert közvetlenül a leves után 1-1 túrós palacsinta csúszott csak le. A zöldségimádó gyerek este kóstol, de neki nyersen is ízlene.:)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: