Gyakran előfordul, hogy életünk mindennapjait elodázott, megoldásra váró feladatok el nem végzése nehezíti meg. Ami ma még csak egy teendő, abból holnapra könnyedén válhat elmulasztott kötelesség, be nem tartott határidő, meg nem tartott ígéret. A mulasztásra okot, mentséget mindig könnyű találni, aminek legtöbbször önmagunk felmentése a vége. Legyünk bármely életszakaszunkban, mindig lesz elintézendő, feldolgozandó, beillesztendő feladat, váratlan vagy éppen régóta elhúzódó ügy, melyek megoldása ránk vár. Ez egy megállíthatatlan folyamat, mondhatni az élet velejárója. Nem tudunk gátat szabni, megálljt parancsolni, újra időt és időt kérni. Alapvető, hogy felismerjük azt a kulcsfontosságú tényt, hogy a sorsunk, életünk kézbentartása, jelenben tartása a mindennapok elengedhetetlen részei, és sorsunk alakulása rajtunk múlik, még akkor is, ha ezekért alapvetően a körülményeket okoljuk.
Mellékszereplők: stressz, befelé fordulás, elszigetelődés
A minden rajtunk múlik tényének felismerése, vagy fel nem ismerése is okozhat stresszes állapotot. Életünk, kapcsolataink, szerepeink, (élet)feladataink forgatókönyvei nem mindig az elképzeléseink szerint alakulnak. Helytállásra, megoldásokra van szükség ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, hogy fejlődhessünk. Eme felismerés hiánya vagy a megoldás nem önmagunkban, hanem a külvilágban keresése kacskaringós tévutakra vihet. Tudjuk, hogy lépnünk kell, de nem lépünk, helyette például halogatunk, mely szorongásokkal kezdődő stresszes állapotba csap át. Több okból is csapdába kerülünk: azt hisszük, hogy „stresszelés” közben a problémával foglalkozunk, közben pedig passzív módon emésztjük fel azokat az energiákat, melyeket a megoldások keresésére fordíthatnánk. Minél több időt töltünk el stressz táplálta gondolataink spiráljában, annál jobban elszigetelődünk a világtól, magunkba fordulunk. Mesterségesen és hermetikusan elzárjuk magunkat a kiutak megtalálása elől.
Cseréljük le a dramaturgot!
De hát az is én vagyok! A helyzetfelismerés fontosságát erősíti az a tény, hogy legyünk tisztában azzal, hogy milyen problémával állunk szemben, és azt hogy hogyan szeretnénk megoldani. Milyen módszereket ismerek, használok, milyen mintákat követek e téren? Vajon én gerjesztettem-e a problémát, vagy családi szinten visszatérő helyzetről beszélünk? Örökölhetjük a sorsunkban újra és újra megjelenő nehézségeket? Meg tudom változtatni a sorsomat?
Hol az a forgatókönyv?
Életünk forgatókönyvében le vannak osztva a szerepek. Beleszületünk egy adott díszletbe, adott emberek közé. Cseperedünk, szocializálódunk, valakivé és valamilyenné válunk, de a tudatoság szintjének elérésekor foglalkoznunk kell önmagunk megismerésével, azaz az önismerettel. Az önmagunkkal szembeni őszinteség az önfejlesztés alappillére. Nem mindig kellemes, nem mindig kényelmes, ha olyan felismerésekre jutunk, melyek elkerülhetetlenné teszik a változást, a változtatást. A biztonságos komfortzóna erre alkalmatlan helyszín lesz.
Ki rendezi az életünket?
Ugye erre már megvan a válasz? Nem könnyű megteremteni azt a fajta lelki nyugalmat mely felülről, kivülállóként enged rálátást a helyzetünkre. Eme képesség kifejlesztése fontos ahhoz, hogy ne az emócióink vagy a bevésődött minták által generált önkéntelen cselekvésekbe fulladjanak tetteink. Fejlesszük önmagunkat, legyenek célkitűzéseink, hogy mit szeretnénk elérni. Keressük és kutassuk a módozatokat, eszközöket melyek a megoldáshoz vezetnek, mert ezek a próbálkozások rész sikerei önbizalmunk épülését szolgálják. Az elégedettség és a boldogság állapota, szeretet önmagunk és a külvilág irányába hozhatja meg számunkra a jobb életet.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: