Palackposták Ráckevéről

SZ ülinapi I nterjú A propó, azaz Szia WILLCOX!

A zenéhez mindenkinek megvan a sajátos viszonya. Nekem is megvan, és igen sajátos. A zenei műfajok sokasága különböző táborokat hozott létre, és ugye mindenki azt a tábort erősíti, ahonnan meríteni tud, amiben felszabadulhat, ami örömet ad számára. Mára már a műfajok közötti átjárhatóság ténye megnyugtató, talán már nem kell címkéznünk magunkat, sőt, mehetünk az új irányok felé, majd visszatérhetünk a megszokotthoz. A zene szinte bármely verziója képes adni, feltölteni, átmosni, de hiszem, hogy a zenét alkotók között csak a lélekben szabad emberek képesek a szárnyalásra, ők képesek átírni évszámokat, életkorokat, életszakaszokat, életérzéseket. Tudnak sorsot fordítani, világnézetet alkotni, húzni egy lapot a huszonegyre. Birtokolják az intuíció képességét, ismerik az isteni időzítés fogalmát. Önazonosságukra találás nem egy racionalizált, munkás folyamat, hanem a nyitott és befogadó állapot bevonzott eredménye. Szóval mindenkinek megvan a zenéhez tartozó sajátos viszonya. Az enyémet erősen befolyásolta egy, a zenei világában számomra is szépen illeszkedő hangzást és stílust képviselő ember, kit tehetsége, attitűdje, szakmai alázata, az emberek és közönségének tisztelete, belbecsei és külcsínjei mára már a világhírnév felé vitték, sodorták. Vitték, mert tette a dolgát, sodorták, mert megtalálta és megtalálták, itthon és külföldön azok az emberek, team-ek, akik a rajongótáborával egyöntetűen vallják: Vígh Attila – szigetszentmiklós szülöttje – , azaz Willcox zenei karrierje sajátos szárnyalásának eredménye. Harmincegyedik születésnapja és korábbi munkakapcsolatunk apropójaként, a legújabb palackposta Róla szól!

SAY MY NAME

1. Amikor először kimondtam a neved a ráckevei Aqua Land mendezsmentje előtt, csak picit kellett gondolkozniuk, kire is gondoltam, amikor a tavalyi nyár egyik éjszakai rendezvényét raktuk össze. Bevillantak a hívószavak: Music Fm, Music Killers DJ. Javában pörgött a neved a többi DJ mellett, de nem is tudom, talán a művésznév.., az akkor még egy picit marconának tűnő profilból készített kapcsolódó fotók tettek érdekessé számomra. Name, nomen est omen.., menjünk végig ezen a vonalon. Hogyan, mikor, miként, minek a hatására lett, lettél Vígh Attilából Willcox?

Nagyon igaz, a név meghatározó. Egy hosszú folyamat eredménye a Willcox név és project. Nagyjából 10 éven keresztül használtam másik alteregót a zenében ,de az évek alatt nem teljesen úgy formálódtak a dolgok ,ahogyan azt szerettem volna. Megérett a gondolat, hogy egy teljesen új lappal és felfogással szeretnék hozzáállni a zenéhez kompromisszumok nélkül ,ekkor választottam a Willcox nevet.

REMEMBER

2. Emlékszem, a kapcsolatfelvétel elég gyorsan ment. Rajongói oldaladra írtam egy rövid üzenetet, amire elég rövid időn belül válaszoltál. Pozitívan hatott, majd a folytatás is, hiszen megismerhettem menedzsered, Borbély Gyulát, a Gold Record – hazai kiadód – csapatából. Előzékenység, profizmus, maximális együttműködés pici és nagy kérdésekben, megspékelve a rádió segítő iránymutatásaival… és egyszer csak kész lett a promó, heteken belül ráckevei óriásplakátok hirdették, hogy Willcox Ráckevén zenél! Mióta dolgoztok együtt, hogyan emlékszel a kezdetekre? Mit jelent, hogy egy kiadó és teljes menedzsmentje áll mögötted?

Gyula az éjszakai élet egy ikonikus alakja, a Gold Record pedig egy legendás hazai kiadó, kiváló sikerekkel. Az együttműködésünk azért jött létre ,hogy előadóként a zenére tudjak fókuszálni és ebben segít nekem a Gold Record csapata.

IN MY HEAD

3. A rendezvény napján személyesen is megismerkedtünk, és az járt a fejemben: hogy lehet egy akkor már itthon is igen népszerű DJ ennyire közvetlen, emberi léptékű, mosoly mosoly hátán ember? Végtelen természetességgel érkeztél és voltál jelen, majd a fellépésed végén a jelenlévő rajongók felé is ez a kiegyensúlyozott kedvesség és közvetlenség áradt. Őszinte leszek ezzel a kérdéssel: ez mennyire belülről fakadó dolog, mennyire a szárnyalás és az önazonosság része, és mennyire „kiszolgáló”, udvarias attitűd?

Mindig is közvetlen ember voltam és szerintem az emberi kapcsolat az egyik legfontosabb dolog az életben, mindennap lehet tanulni más emberektől, de akár nagyon különleges dolgokat is hozhat magával egy új ismeretség. Nekem ez szívből jön ,fontosnak tartom, hogy a színfalak mögött foglalkozzunk a rajongókkal is.

DAY ’N NIGHT

4. Magyarországon aránylag gyors és dübörgő sikereket értél el. E mögött szó szerint vagy átvitt értelemben éjjel-nappal tartó meló volt, vagy felültél a FLOW áramlatra és egyik dolog jött a másikból, egyik siker hozta a másikat? A havi fellépéseidet összegyűjtő felületre igen apró betűvel kell írni, hogy minden kiférjen, ezért kíváncsi lennék arra, hogy hogyan is néz ki egy hónapod, heted, napod? Hogyan alakulnak a nappalok és az éjszakák munka és pihenés ritmikájában?

Általában az emberek már csak a sikert látják, a mögöttes munkát és időszakot nem, és ezzel nincs is baj, de volt nekem is bőven munka a sikert megelőző időszakban. A hétfő az új Vasárnap nálam, az a nap a családomé. Keddtől minden nap edzem és stúdiózom, meetingekre járok és a barátokkal találkozom. Péntektől indulnak újra a bulik. Havi kb. 20 buliban zenélek ,ami egy elég magas szám.

TEQUILA

5. Igazán koccinthatnánk egy tequilával – bár a nyáron Mojitóval tettük – arra a nagy „ijedtségre”, hogy az amerikai Ultra Music Kiadó nemes egyszerűséggel Rád írt, hogy szerződtetne. Ahogy a korábbi cikkekben, riportokban megjelent, nem hitted el első, de még második körben sem, hogy ez komoly. És közben teljesen komoly volt, hiszen mára már tény: az első magyar DJ vagy, akit szerződés köt e világhírű kiadóhoz, ahol nem kisebb nevek a „kollegáid”, mint Kygo, Lost Frequencies, Calvin Harris, Armin van Buuren, Paul Oakenfold, Avicii, David Guetta, Pitbull. (Szerintem most többen újra fogják olvasni ezt a mondatot.:) )
Mesélj, kérlek, hogy hova röpített Téged ez a mexikói ital?

Éveken keresztül jó eséllyel próbálkoztam a külföldre való áttöréssel ,nem gondoltam ,hogy a Tequila fogja hozni a sikert. Most várjuk, hogy megjelenjen a vokális verzió, de közben Magyarországon is sorban fognak jönni az újdonságok. A külföldi kapuk megnyíltak, de itt is vár rám még sok munka és építkezés ahhoz, hogy hasonlóan sikeres lehessek külföldön, mint itthon.

LET IT GO

6. Nem szeretnék elmenni az alkotófolyamataid megismerése mellett, kérlek avass be minket, hogyan készülnek ezek a fülbemászó, világszínvonalú szerzeményeid, slágereid? Ha jól tudom vannak mixeid, remixeid, spékkel, feltéttel, és vannak a saját zenék. Miből indul ki a folyamat? Egy hang? Egy kép? Egy érzés? Mi történik pontosan, amikor leülsz és elkezded a „komponálást”?

Amikor leülök, a fejemben már kész a ” zenei koreográfia”:  a dallamok a helyükön vannak, a hangulat, stílus belőve,  és az a cél, hogy viszont halljam a hangszórókból azt a dalt, ami már a fejemben előtte létezett.  Saját szerzeményeimet, az életből merített pillanatok inspirálják. Ilyenek például, ha családdal, barátokkal vagyok, vagy éppen egy party élmény… Mire elkészül egy dal, rengetegszer hallom részleteiben és egészben is, ez egyfajta első szűrő is, azaz: akkora van “sikerre ítélve” a dal, hogy sokadik meghallgatás után számomra sem veszti el a hatását. Az interjúba beemelt dalokat minden héten újra és újra játszom, hallom és mind számomra, mind a közönség számára élmény hallani. Óriási energiák szabadulnak fel a DJ pultban és a tánctéren egyaránt.

STRONG

7. Neved, hírneved, énmárkád, erős. Ebből kiindulva a zenei útjáráson túl vannak, lesznek hozzád kapcsolódó projektek? Mintha láttam volna Willcox kollekciós ruhadarabot..:)

Nagyon szeretek tervezni dolgokat és az egyik ilyen új project a saját ruhák lesznek ,amit a Warriorfashinsport-al közösen dobunk hamarosan a piacra.
Nem akarom lelőni előre a dolgokat ,de annyit elárulhatok ,hogy lesznek férfi és női ruhák is ,természetesen a tőlem megszokott letisztult formavilággal …

Köszönöm az interjút! A tavalyi és az idei évhez hasonló sikereket, díjesőt, elismeréseket, hazai és nemzetközi hírnevet kívánok Neked, magunknak pedig a fentiekhez hasonló csodás zeneszámokat, zenei világot.

Sikerek évszámokban:

Ballantine’s Music Awards  – Év felfedezettje 2016

Ballantine’s Music Awards – Év Producere 2018

Fonogram – Magyar Zenei Díj/Az év hazai elektronikus albuma – 2019 

Fotók: Willcox Official

További információk:

Rajongói oldal, party infók: https://www.facebook.com/Willcoxofficial/

Willcox a YouTube-on: https://www.youtube.com/channel/UCd4_DEwonykAvng0evlK0cA

Willcox az Instagramon:

https://www.instagram.com/willcox_official/?fbclid=IwAR1vtO0ty4w3aII3lHL5rmuVOeko1NgiySQTSRqS_TQxibm2IogqWMAML08

Willcox/Soundcloud:

http://soundcloud.com/Willcoxofficial

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!