Sosem voltam oda a baseball sapkákért. Nem a stílusom, nem áll jól.., sorolhatnám. Tudom praktikus darab napban-szélben, sőt öltöztet is, de nem engem. Magamnak sosem vettem, csak ha a gyerekek óhajtoztak egy-egy darab után. Persze minden házban van egy példány, kéretlenül is kapjuk: munkaruházathoz, esetleg családi napokon munkáltatóink köszönetajándékaként. Miisköszönjük. Rakjuk ide, meg oda, néha belekerül a strandtáskába – aztán ott is marad – , előkerül fűnyíráskor, ha a verőfényben, a látásunk a tét.
A napokban, hogy-hogy nem, de eljutott hozzám egy ilyen sapka. Egy papírtáskában lapult, sok más holmi között. Nem is vettem észre elsőre. Mivel a gyermekeim is éppen lapultak, az autó hátsó ülésén, nem kellett sokáig várni a táska kipakolásáig. Néhány repi cuccot kaptam vissza, és én is kaptam egyet cserébe. Repi cucc. Gyűjtőszó. De mi van akkor, ha ezek a holmik tartalmat és értéket kapnak? Ehhez persze kell egy szép cél, egy cselekedet, egy történés. Például szép cél, ha olyan pólókat viselünk, ami egyértelműen hirdeti városunk szépségét és büszkén viseljük. Meg olyan pólókat, amelyek a küzdőknek készültek, hogy győztesekké váljanak. Ja, és kell még valami…, hogy korlátaik legyőzése közben ne süssön szemükbe a nap, ne égesse fejbőrüket a napsugárzás, és a szél ellen is jól jöhet.
A repi sapka, Kis-Duna Maraton felirattal, a májussal együtt érkező eső áztatta reggelen, a “sulibagyerekvivős” és kávézós szettem büszkén viselt darabja volt. Lett egy baseball sapkám.
M.Selmeczi Julianna
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: