Leköszönés, megköszönés – Interjú Szerdahelyiné Lőrincz Nórával

„Új év, új vezetés, új kulturális színtér? Művelődési házunk jelene és jövője a város életében: interjú Szerdahelyiné Lőrincz Nórával, a ráckevei Ács Károly Művelődési Központ igazgatójával.” Így hangzottak, íródtak a bevezető sorok ez év január 31-én… Aztán Nóra időt kért a válaszadáshoz. Időnként összefutottunk, említést tettünk a megkezdett cikkel kapcsolatban, mindig megerősítette, hogy hamarosan… Aztán néhány hete kiderült mi volt a halogatás oka: egy magánéleti fordulatnak köszönhetően át kellett gondolnia a jelent és a jövőt, nekem pedig át kellett gondolni és írni a tartalmat, melynek új olvasata ekképpen hangzik: új év, új vezetés, új kulturális színtér – Művelődési Házunk jelene Nórával, jövője Valaki Mással… Szóvak a szakmai tartalomhoz hozzákapcsoltunk egy magánéleti szálat is, mert így lesz teljes Nóra ráckevei múltja, jelene.  Jövőjét már egy másik városban éli, írja.

1. Legtöbben enyhe nosztalgiával, sóhajtva mondjuk ki: azok a jó öreg művelődési házak. De ha jobban megfigyeljük, a művelődési házaknak jelenleg is kiemelt szerepük, céljuk van, hiszen arra hivatottak, hogy megmutassák az embereknek a kultúra sokszínűségét, kapjanak betekintést az egyes műfajokba, érje őket megfelelő mennyiségű és minőségű impulzus, tapasztaljanak, legyenek képesek befogadni az élményeket. Majd tovább építkezve ezekből az élményekből, a kulturális betekintőkből keressék a kultúra egyéb forrásait, fórumait, akár a művelődési házakon kívül. Vélhetően a célok és az irányok meghatározásánál a gyakorlati kivitelezés, beteljesítés bizonyára sokkal nehezebb. Nóri, mi a véleményed fentiekről? Mennyire könnyű ez a szék egy olyan kreatív, alkotó, maximumon égő embernek, akit minden inspirál, tele van tettvággyal, tetterővel, de mindezeket a muníciókat egy állami-önkormányzati, aránylag merev keretrendszer korlátai között kell működtetnie, egy jellemzően passzivitásba burkolózó helyi lakosság kiszolgálása érdekében. Régi ismeretségünk alapján úgy gondolom, hogy megfelelő terepnek tartod, tartottad a művelődési házat, mint eszközt, hogy sokakhoz, sokféleképpen juttasd el a „kultúrát”. Te hogyan látod mindezt? Lehet, lehetett ez a te személyes küldetésed?

Úgy gondolom, emberi kapcsolatok, minőségi és tartalmas idő eltöltése nélkül kiüresedik az emberi élet. Fontos az, hogy a családi kapcsolatok mellett szélesebb környezetünkkel is ápoljuk a kapcsolatot, nyitottan figyeljük a körülöttünk zajló eseményeket, megemlékezzünk nemzeti ünnepeinkről, és természetesen a helyi közösség által fontosnak tartott értékekről, személyekről, eseményekről. Mindennek terepe a kulturális színtér, Ráckeve esetében több helyszínen is – nem csak a Művelődési Központban, hanem az Árpád Múzeum kiállítótermeiben, a Skarica Máté Városi Könyvtárban, és még sok egyéb kisebb-nagyobb helyszínen.
A Művelődési központ az én olvasatomban egy olyan kulturális színtér, amely nyitott a kultúra minden területére, legyen szó akár képzőművészetről, akár népművészetről, komoly- vagy könnyűzenéről. Nyitott mindenféle közösség előtt – be kell fogadni az egészen pici gyermektől az idős korosztályig mindenkit, aki be szeretne ide térni. Ennek kapcsán maga a munka is nagyon sokrétű, hiszen egy nagyon széles réteget kell tudni kiszolgálni, az önmaguktól működő csoportok mellett nekünk, a ház dolgozóinak is olyan programokat kell kitalálnunk, melyben mindenki megtalálja a neki tetsző elemet – és ez egyre nehezebb kihívás!
Nyilván az állami-önkormányzati rendszer bizonyos tekintetben megszabja a határokat, és szerintem itt kezdődik a feladat kreatív része – kihozni a maximumot abból, ami van. Én legalább is erre törekszem, amióta a Művelődési Központ dolgozója lettem.
Tetszik a kérdésedben megfogalmazott „személyes küldetés” kifejezés. Én hivatásnak nevezném ezt a munkát, mert úgy gondolom, a kulturális-közművelődési területet csak hivatásként lehet művelni. Ez nem egy klasszikus 8-tól 16-ig munkahely, ahol az ember leteszi délután a tollat, és hazamegy. Az én gondolataim otthon is, hétvégén is sokszor a megoldandó feladatokon pörögnek, mindig azt keresem, mit lehetne még kihozni egy-egy adott helyzetből. No és ugye sokszor mi akkor dolgozunk, amikor más pihen – hétvégén, ünnepnapokon vagyunk „terepen”, hét közben pedig zajlik az előkészítő munka… Arról nem is beszélve, hogy sokszor művészekkel dolgozunk, akik pedig a klasszikus munkaidő után érnek rá egyeztetni, e-mailt váltani, stb. Kell ehhez a területhez egyfajta alázat, de nevezhetném igazából egyfajta jó értelemben vett őrültségnek is. Bele kell tennünk a magunk személyiségének egy szeletét is, talán ettől válik személyessé, emberközelivé… és ahogyan mondod, a maximumon kell sokszor égni…

2. Tehát a körülmények és a mozgástér adottak, emellé jönnek még a munkaköri sajátosságok. Ezeket egybegyúrva milyen ideológia mentén szervezted a programokat, közösségi aktivitásokat, milyen elképzelések vezéreltek, amikor eseményeket fogadtál be?

Úgy gondolom, hogy egy közművelődési intézménynek nyitottnak és befogadónak kell lennie a kultúra minden területén. Vannak hagyományos tevékenységek az intézményben, melyek hosszú évtizedek óta zajlanak – ezeket a továbbiakban is fel kell karolni, támogatni kell, ugyanakkor nyitottan kell figyelni a friss igényekre is. Egy nagyon különleges világot élünk, ahol az individuális érdekek sokszor felülírják a közösségit. Ugyanakkor vallom, hogy az embernek igenis szüksége van a család mellett a közösségi létre, a párbeszédre, a tapasztalatcserére. És véleményem szerint a közművelődési intézmény kell legyen az a befogadó közeg, ahol az egyes érdekek-értékek mentén működő csoportok otthonra találhatnak. Ez különösen így van a kisgyermekek és a nyugdíjasok esetében – előbbieknek az első közösségi élményei itt szerződhetnek, míg a nyugdíjas lehet ide tud csak biztonságosan kimozdulni. A fiatalok megmozgatása manapság egyre nagyobb kihívás, de hiszem, hogy idővel az emberek rájönnek arra, hogy nem csak a közösségi oldalakon keresztül lehet a világot szemlélni.

3. Hogyan kerültél az ÁKMK látókörébe, egyben bűvkörébe? Honnan indultál, hogyan sikerült ezt a nemes feladatot, pozíciót megkapnod? Hogyan érezted magad a megbízott igazgatói kinevezésed után?

2010-ben költöztünk férjemmel és első gyermekemmel Szigetszentmártonba. Korábban a Hungarofest Nkft. KultúrPont Irodájánál dolgoztam Budapesten. Ott tanultam meg, hogy igenis nagy a pörgés ezen a területen! A KultúrPontnál az uniós pályázatok koordinációja, az Unió Kultúra keretprogramjához kapcsolódó teendők ellátása volt az elsődleges feladatunk, emellett az akkori Oktatási és Kulturális Minisztérium által ránk bízott projekteket koordináltuk – talán a legnagyobb és legizgalmasabb feladat a Magyar kulturális évad Kínában megszervezése-lebonyolítása volt. Majdnem másfél évig tartott a projekt, melynek minden feladatát az iroda 7 munkatársa végezte. Nem egyszer kellett a budapesti irodából választ találnunk egy-egy kérdésre, mely felmerült az évad valamely helyszínén, mondjuk Shanghajban – 7 óra időeltolódással! Volt, hogy reggel 4-kor már csörgött a telefon, hiszen ott akkor már bőven zajlott a nap…  Nagyon sokat tanultam a KultúrPontnál, de amiután a gyermekeim (Áron, Luca és Anna) megszülettek, tudtam, hogy nem szeretnék Budapestre visszajárni dolgozni…
2015-ben jelentkeztem a Művelődési Központ megüresedett álláshelyére, és nagy örömömre az akkori igazgató, Budai Gábor fel is vett. Elsősorban a pályázati források felkutatása, a pályázatok megírása lett a feladatom, de közben a szervezési feladatokból is egyre többet kaptam már a kezdeti időkben. Gábor sokszor szabad kezet adott, ami számomra elsőre szokatlan volt, hiszen a KultúrPontnál általában konkrétan megfogalmazott feladatokat hajtottunk végre, ugyanakkor rettenetesen tetszett, hogy én magam is beletehetek új ötletet egy-egy eseménybe.
2017 őszén hirtelen történt a változás a Művelődési Központ életében. Bevallom, nem számítottam rá… Amikor Budai Gábor elköszönt az intézménytől, hirtelen jött a megkeresés, hogy átmenetileg elvállalnám-e az intézmény vezetését. Igent mondtam, mert szakmailag abszolút kihívásnak éltem meg a feladatot. Természetesen nem állítom, hogy minden teljesen gördülékenyen ment, a legelső héten két pályázati határidőnk is volt, melyekhez előtte le kellett bonyolítani az új regisztrációt is – bár akkor nem voltam biztos a sikerben, de a kezdeti akadályokat is sikerült megugrani. Nem volt könnyű időszak, sok mindent nekem is meg kellett tanulnom…
Mindemellett elkezdtem levelezőn a győri Széchenyi Egyetem Apáczai Karán a kulturális mediátor mesterszakot, mert úgy éreztem, nagyobb háttértudásra van szükségem ehhez a területhez – az egyetem azóta is szívszerelem! Hiába rengeteg energia és idő, de mindig is nagyon szívesen tanultam, így élményként élem meg az ott töltött napokat, és már gondolkodom azon, mi lesz a januári államvizsga után….

4. A városon belüli intézmények törekvéseinek összehangoltsága, szinkronitása, a városvezetés elvi és anyagi támogatása nagyban meghatározhatja a művelődési ház igazgatójának a sikerességét. Milyen partnerségekre, együttműködésekre tettél szert városvezetésen belül és azon túl? Véleményed szerint milyen muníciókra partneri kapcsolatokra, fúziókra lenne szükség az ideális fenntarthatóság érdekében, hogy beteljesíthesse szakmai küldetését a városi művelődési központ?

Úgy gondolom, hogy a legfelső szinten a városvezetés elfogadott, befogadott engem, amikor az intézményvezetői pozíciót elvállaltam. Az elmúlt években megfelelő, sőt, nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítanom mind a könyvtárral, mind a múzeummal, természetesen hozzájuk már az egyszerű „dolgozói” mivoltomban is gyakran fordultam egy-egy megoldandó kérdéssel, feladattal, kapcsolódási lehetőséggel. Ez a két intézmény az, akikkel szorosan összefonódnak a feladataink, egymást támogatjuk, erősítjük, és mind Jáki Réka múzeum-, mind Hegyi Gergely könyvtárigazgató nyitott volt a személyiségem, a képességeim és az ötleteim felé.
Az oktatási intézményekkel, szervezetekkel, és azt gondolom, mindenkivel jó kapcsolatot sikerült kialakítanom. Hogy mi kell ehhez? Egyrészt talán maga a pozitív hozzáállás, a nyitottság és a kölcsönösségre való törekvés – ha valaki segít nekem, az intézménynek, azt mivel tudom/tudjuk viszonozni. Ez a jövő kulcsa is szerintem, hogy ne csak egyoldalúan fogalmazzuk meg az igényeket, hanem törekedjünk a minél nagyobb fokú együttműködésre. Példaként említeném a Ráckevei Ady Endre Gimnázium színjátszókörét, melynek immár sokadik előadását fogadtuk be az intézménybe – azt gondolom, ennek egyik oldal sem látta kárát. 
Véleményem szerint az ideális fenntarthatóság érdekében kor követelményeinek megfelelő infrastrukturális háttér létrehozására lenne szükség, melybe később szervezhetők a programok. A mindenkori városvezetés folyamatosan keresi a pályázati lehetőségeket erre a célra, ám uniós forrásokat Közép-Magyarországon nehéz találni pillanatnyilag erre.

5. Folyamatosan figyelemmel kísérem a művelődési ház programjait. Színesek, proaktívak, fáradhatatlanságról tanúskodnak. Ami nagyon megfogott és abszolúte a Te nevedhez, ötletedhez kapcsolódik, az a Mézes Ráckeve. Remek példa arra, hogyan lehet embereket közösséggé alakítani az alkotómunka eszközével, és arra is, hogyan lehet népszerűsíteni városunkat. A közös művek egy kiállításban forrtak össze, első alkalommal a ráckevei épületek „mézes makettjeivel.”

A Mézes Ráckeve programot immár három és fél éve indítottam el… Akkor, az első kiállításon valóban a ráckevei épületeket lehetett elkészíteni mézeskalácsból. Előzetesen a belvárost végigfotóztam, hogy megfelelő méretarányokat tudjak megadni az „építőknek”. A kiállításnak véleményem szerint nagy sikere lett, így ezen felbuzdulva szerveztük a másodikat, majd már Gábor nélkül a harmadikat. Hálás vagyok Gábornak, hogy az elején engedte, hogy belekezdjek, bizalmat szavazott az ötletnek – sokszor ez sokkal többet jelent, mind az anyagi háttér! Remélem lesz olyan agilis szervező az utódom, hogy méltónak tartja majd a Mézes Ráckeve folytatását.

6. Hogyan került ki az ÁKMK a látókörödből? Mi generálta döntésed, melyet az aránylag friss, igazgatói beiktatásod után hoztál? Nem csak pozíciót, de várost és otthont is váltasz: Szigetszentmárton – Ráckeve után a Balaton-felvidék lesz (újra) otthonod.

Néha az Élet nem várt eseményeket hoz… Tavaly november elején tragikus hirtelenséggel veszítettem el Édesanyám után az Édesapám is, külföldre induláskor agyvérzést kapott Ferihegyen, két hét kórházi intenzív osztályos ápolás után a kezét fogtam, amikor elment… Férjemmel mindketten a Balaton-felvidékről származunk, minden rokonunk (nekem már csak testvérem és unokahúgaim, férjemnek a szülei is) Veszprémben élnek. Nekem pedig lett egy megüresedett családi házam a Balaton-felvidéken, nem messze Veszprémtől… Kaptunk egy lehetőséget arra, hogy közelebb költözhessünk a rokonainkhoz (ezt friss diplomásként a gazdasági válságban nem tudtuk megtenni 12-13 éve). Úgy gondoltuk, hogy nem vehetjük el sem a gyermekeinktől, sem a rokonoktól azt a lehetőséget, hogy ne csak a piros betűs ünnepnapokon lássuk egymást, ahogyan ez az elmúlt évtizedben történt. Hosszú és idegőrlő folyamat végén hoztuk meg a döntést – hazaköltözünk. Tekintettel arra, hogy két gyermekünk már iskolás, ezt csak nyáron tudjuk megvalósítani.

7. Szabadidődben nemezcsodákat készítesz, babákat varrsz. A műhelyedhez, alkotásaidhoz nekem is volt szerencsém a Míves Sziget projekt kapcsán. Mesélj, mik a hírek mostanság a műhelyed háza táján?

Igen, van egy műhelyem, ahol elsősorban Waldorf babákat és nemeztárgyakat készítek – ez számomra a kikapcsolódás, az “énidő”. Általában tele vagyok ötletekkel, és muszáj őket megvalósítanom, mert addig nem hagynak nyugodni Amióta dolgozom azonban kevesebb idő jutott a műhelyre, de a megkereséseknek nem szoktam nemet mondani – ha kell, éjjel varrok. Egy egyfajta lelki dopping számomra. A világ számos pontján van már babám, Új-Zélandtól Kanadáig, és néha igazán különleges felkérések is érkeznek. Volt már kiállított munkám a Néprajzi Múzeumban és a Duna Palotában is, mindegyik betlehemi témájú munka volt. Készült már ovis rajzokból meseszőnyeg ballagásra… Az elmúlt hetekben pedig ismét egy különleges felkérésen dolgoztam – egy kb. 70 cm magas babát készítettem Szalóki Ágnes énekesnek, gyermekfoglalkozásokhoz. Jó látni az örömöt, amikor egy-egy munkám személyesen adom át a tulajdonosának. Azt hiszem, ezért érdemes csinálni.

8. Az kézműves alkotói minőséged mellett a néptánc is mindig szerves részét képezte az életednek. A ráckevei lét is ezzel járt, hiszen az első perctől kezdve tagja vagy a Rőzse Néptánccsoportnak. A csoportot Kakuk Pál vezeti, akihez mondhatni a napi munkád is kötött. Két hete ünnepeltük Pali bácsi 70.dik születésnapját, mely ünnepség szervezésében jelentős részt vállaltál. Mit jelent számodra a néptánc, a Rőzse Néptánc csoport?

Fiatal korom óta fontosnak tartom a hagyományaink ápolását, őrzését. A gyökereinket jelentik, kapcsolódást múlt és jelen között. Igaz, táncolni csak a főiskolán kezdtem, középiskolában erre a tanulás mellett nem volt lehetőségem. Az akkori Kertésszel sok időt töltöttünk egy-egy táncanyag megismerésével, elsajátításával. Voltunk többször Erdélyben – Zsuzsanna-napkor Széken, nyáron a Gyimesben…. Aztán férjhez mentem, jöttek a gyerekek, az aktív tánc pedig elmaradt, és nagyon hiányzott! Mivel a gyerekeim is kicsike koruktól fogva belenőnek a hagyományainkba, amikor a legkisebb is akkora lett, hogy egy-egy estére ott tudtam hagyni, elmentem a Rőzse Néptáncegyüttesbe táncolni. Sok ismerős táncolt ott már akkor is, így könnyű volt a beilleszkedés. A mai napig ragaszkodom ahhoz, hogy ha tehetem, ott vagyok a hétfő esti próbákon. Pali bácsival persze a három együttes kapcsán a napi munka is összeköt, illetve az ő életútja, sokszínű pályája és tudása lesz az egyetemi szakdolgozatom témája. Ennek előszeleként készült el a 70. Születésnapjára a kisfilm – néhány részlet abból a több órányi interjúból, amit eddig készítettem vele. És a munkának természetesen még nincs vége… A filmért hálával tartozom Kabarcz Zsófinak, aki nyitott volt az ötletemre, és jött velem minden egyes alkalommal.

9. Milyennek tervezted a 2019-es évet? Meddig van rálátásod az évre konkrétumok vonatkozásában? Meddig leszel jelen a város életében?

A 2019-es év semmivel sem unalmasabb a korábbiaknál, az eseménynaptárunk idén is tele van. A tervezés nem csak az én feladatom, számos kérést is teljesítenünk kell. Július végéig maradok állományban, így még a nyári rendezvények előkészítésének java is az én feladatom, és remélem, hogy egy rátermett embernek adhatom majd át a folyamatokat.

10. Hogyan tervezed a jövődet? Mihez kezdesz az utolsó ÁKMK-s munkanapod után? Milyen irányokban gondolkodsz munka terén?

Előttem a nyári költözés. Egyelőre ez a fő prioritás. Szeretném, ha a nemezes-babavarró műhelyemre több energiát tudnék a jövőben fektetni, de közben keresem azt a kreatív helyet, ahol a szakmai tudásomra is szükség lesz. Ez lehet akár intézmény, akár piaci szféra, még nem tudom. Veszprém 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa lesz, így ebben az irányban is keresem a bekapcsolódási lehetőségeket. Ismerem, szeretem a várost, lovassys diák voltam gimnazista koromban… Előttem van még a Széchenyi Egyetemen a januári államvizsga is a szakdolgozattal, mely terjedelmében elég nagy anyagnak ígérkezik… Azt gondolom, nem nagyon lesz időm unatkozni a jövőben sem.

Nóri, köszönöm a beszélgetést, örülök, hogy megismerhettelek, hogy sokszor kereszteztük egymás útját munkában, magánéletben. Bízom benne, hogy vannak kapcsolatok, melyek kiállják a távolság próbáját, és lesznek még projektjeink, illetve néha „hazalátogatsz” a második otthonodba, Ráckevére.

M. Selmeczi Julianna