Kikötöttek. Le is horgonyoznak? – Palackposta a KÖZÖSStégről

Közös ég, közös stég, közösség a ráckevei Duna egyik öblében, a város egyik ikonikus hajójának fedélzetén. A leíró megfogalmazás még jelen időben íródik, de a folytatás egyszerű jövő idő helyett feltételes. A jelképes horgonyt talán még nem húzta fel a hajó egyik kapitánya, Doszpod Tünde, de az általa életre hívott művészeti – kulturális színtér, állóhajó módjára feneklett meg múlt év végén. Ígéretes kezdetek, pulzálás, friss áramlatok a város csendesen csordogáló vérkeringésében, tarka programok után most csend van a Malom öbölben. Utánajártam a csendnek, hogy megtudjuk, megértsük mi történt az elmúlt évben és mi várható ebben az évben. Szóval, mi újság a Közösstég hajója táján?

1. Tünde, köszönöm, hogy elfogadtad a felkérésem erre az interjúra. Többünkben folyamatosak a kérdőjelek, hogy mi történt városunk alternatív közösségi helyszínével, ahol többféle művészeti tevékenység, különböző zenei világ, kulturális sokszínűség kapott otthont – vagy köthetett ki, hogy a hajós hasonlatoknál maradjunk – , ahol érdekes és értékes személetmóddal átitatott tevékenységek résztvevői lehettünk. Mielőtt a közepébe vágnánk, kérlek, mutatkozz be az olvasóknak, picit szakmaibban, részletesebben, személyesebben. Legtöbben egy színes, kedves, különc nőt látunk benned, kérlek, fedd fel munícióid, értékeid. Mini CV csak most, csak nekünk!

Vidéki, zalaegerszegi lánykaként a 10 éves fővárosban élés után egyre többször és intenzívebben jelentkezett bennem a honvágy a természetközelibb létforma iránt. Sajnos a mai felgyorsult tempójú világban a saját bőrömön is tapasztaltam, hogy az emberi kapcsolatok elszemélytelenedtek, kiüresedtek és egyre nehezebb mélyebb barátságokat
ápolni és fenntartani a forgatagban. Mindig is közösségi ember voltam és szerettem adni,
egyfajta modern Teréz anya minden jó és rossz tulajdonságával együtt. A Kaposvári Egyetem művelődésszervező szakán tanultam, amikor gyakorlatra a helyi Művelődési Házba kerültem, ahol a mentorom lehetőséget adott, hogy komolyabban is megismerkedjek a civil szervezetek működésével és mindennapjaival. Főállást kaptam a Zalai Civil Házban és a ZegZug Ifjúsági Irodában, ahol pályázati-és programkoordinátorként tevékenykedtem 4 évig. Megtanultam a pályázatírás csínját-bínját, ifjúsági, kulturális- és oktatási programokat szerveztünk, számos kiváló szakemberrel megismerkedtem, akik a közösségükért tesznek, legyen szó hátrányos helyzetű emberekről, kismamákról vagy épp állatokról. A szakdolgozatom témája is ez volt, hagyományőrzés civil szemmel. 2010-ben egy családi tragédia után határoztam el, hogy felszámolom az eddigi életem és a fővárosban kezdek újat. Maradtam a szakmámnál, és az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázatkezelőjénél kaptam állást, kulturális intézmények számára kiírt EU-s pályázatiforrások szétosztásával foglalkoztunk, majd a szervezeti átalakulások után az Emberi Erőforrások Minisztériumában, mint nemzetiségi pályázati referens az elnyert támogatások felügyeletét végeztem, kezdve a szerződéskötéstől egészen a szakmai és pénzügyi beszámolók ellenőrzéséig. Nagyon jó tanulási terep volt és azt gondolom a legnagyobb előnyöm jelenleg, hogy mind a két oldalról jól ismerem a non-profit szervezetek mindennapi működését. 4 év elteltével egyre inkább éreztem, hogy az állami szféra már nem önazonos velem, így felmondtam, és egy független Alapítványnál folytattam, amely a mai napig a legmeghatározóbb része a szakmaiságomnak. A Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítványnál találkoztam azokkal az értékekkel és emberekkel (értékes emberekkel), akik elég önbizalmat és hitet adtak ahhoz, hogy a saját utamra lépjek és merjek belevágni abba, ami hosszú évek óta elfojtott és dédelgetett álomként bennem munkálkodott. Önmegvalósításba, ez a KÖZÖSStÉG!

2. Hogyan találtál Ráckevére, mi sodort ide, hogyan találtál a ráckevei emberek egyik legendás helyszínére a „Hajóra” , azaz miért éppen Ráckeve?

Valójában nem is én találtam meg Ráckevét. A bátyám Írországban élt egy ideig, ahol megismerkedett egy sráccal, aki szigetbecsei. Barátság alakult ki kettőjük között és általa jutottam el én is Ráckevére. Első látásra szerelem lett, egyfajta hazaértem érzés. Maga a természeti környezet, a város hangulata magával ragadott és egyre sűrűbben tartózkodtam itt, pincebulik, főzőversenyek és vele voltam először a hajón is egy motoros bulin. Folyamatosan az munkálkodott bennem, hogy itt ez a csodás település és mennyi kihasználatlan forrása van. Ezzel valamit kezdeni kell és csak jöttek megállíthatatlanul a gondolatok. Többször sétáltunk a Duna-parton Dorka kutyámmal, ott állt a hajó üresen, elhagyatottam, leültem a stégre és azon ábrándoztam de jó helyet lehetne itt csinálni. Jó idegig ez csak az álmodozás szintjén mozgott, míg 2017-ben felmentem egy ingatlanos oldalra vidéki házakat nézegetni és derült égből villámcsapásként szembe találtam magam a hajó hirdetésével, hogy kiadó. Pont túl voltam egy nagy önismereti utazáson, és úgy éreztem, hogy mindez sorszerű, mert most már megértem a feladatra, van önbizalmam és tehetségem, hogy az álmomat életre keltsem. Egyetlen egy dolog állíthatott volna akadályt, az anyagiak, de annyira hittem és annyira elszántam akartam, hogy egyből a tettek mezejére léptem és megkerestem a hajó tulaját. Felhívtam a bátyám, hogy ez van és csináljuk meg, őegyből igent mondott és segített a kezdő tőke megteremtésében. A másik ember, aki nélkül ez sosem jöhetett volna létre az a párom volt, aki a végletekig mellettem állt és mindenben
segített. Mindössze két hónap leforgása alatt az álom valósággá vált és 2018.február 16-án
megnyitott a KÖZÖSStÉG. Máig is rácsodálkozom, hogy ez megtörtént.

3. Mi többször jártunk a KözösStégen, abszolút tetten érhetők voltak az új enteriőrben az újra gondolás elemei. Az aránylag kis terekből kihoztátok a legtöbbet. A falakat mindig kortárs alkotások borították, a helyiségek, teraszok másfajta funkciókat kaptak. Az volt az érzésem, hogy a merev beülős hely helyett egy „érezd magad otthon, add ki magadból, csak létezz és legyél jól vagy éppen világosodj meg” érzetekre mentetek. Milyen céljaid, álmaid, terveid voltak mikor átsétáltál a hajó pallóján, és körbe néztél? Mi volt az első levegőbe szimatolásod és az ülünk a barátokkal, gyerekekkel a stégeteken között?

Mindig is ezer dolog jár egyszerre a fejemben és talán egy negatív tulajdonságomnak ezt meg is nevezhetem, hogy nehezen tudok egy dologra koncentrálni és túlvállalom magam. Akartam már élőzenés vendéglátóhelyet, baba-mama éttermet, kul-turkálót, kortárs plázát és sok mindent, ami abból a kreativitásból fakad, amit soha nem tudtam semmilyen téren kibontakoztatni, csak rakodott le bennem gyermek korom óta. Mindezek összegyúrása a Szitakötő Közösségi, Kulturális és Művészeti Egyesület, amelynek a sokszínűségéhez az egyes tagok is hozzájárulnak, hisz van köztük zenész, irodalmár, múzeumpedagógus, állatorvos, antropológus, fotós, gyógypedagógus, divattervező, színházi szakember, mérnök. A névválasztás is ebből ered, épp néztem egy természetfilmet a szitakötőkről és annyira magával ragadott az a sok szín, a tökéletlen átalakulásuk, a kárászok násza, pont olyan, mint, amit az egyesület a tevékenységével és a céljaival képviselni szeretne. Ahogy beléptem a hajóra egyből tudtam, hogy egy összművészeti tér lesz, ahol minden kulturális műfaj és mindenféle ember megfér majd egymás mellett kortól, nemtől, származástól, vallástól, bármi előítélettől mentesen. Egy célom volt, hogy ne egy kocsma legyen, hanem egy közösségi, laza hely, amit minden vendég magáénak érez és alakíthat. Minden jött magától, mi csak felültünk a hullámokra, nem kellett túlgondolni, hisz volt egy kialakított, stabil képem már az én kis kultikus birodalmamról. Magát a hajót a tulajdonos nagyon szépen felújította, így nekünk valójában egy nagytakarítást kellett csinálnunk és
otthonossá tenni, belakni a teret. Megtölteni értékekkel és sok jó emberrel. A belső dizájnt magunk készítettük, sok esetben hulladék anyagokból, pincében talált dolgokból. A hely varázsát maga a természeti környezet adta meg, hisz ne felejtsük el, hogy a Kis- Duna partján egy 1896-ban épült hajón valósulhatott meg, egy vízi paradicsomban, szigetekkel körülvéve, ahol mindennapos vendégeink voltak a hattyúk, a szárcsák, a stégteraszon ülve pedig
belefeledkezhettünk önmagunkba a felkelő napot bámulva és kávét kortyolva.

4. Hogy érzed, milyen volt a fogadtatásotok a városiak, térségben élők részéről? Mit könyvelsz el valódi sikerként, eredményként? Mi az, ami megnehezítette a munkátokat, hogy jobbanmegvethessétek a lábatokat, hogy a tettre kész legénységetek mellett sok-sok törzsutas islegyen a fedélzeteteken?

Tudtuk, és számoltunk is vele, hogy nehéz lesz, hisz nem helyiek vagyunk és biztos sok emberben ez ellenérzéseket kelt majd. Én sosem voltam magányos farkasként küzdő, a közösség és az együttműködések erejében hiszek, csak az hozhat megújulást és fejlődést. Mikor biztossá vált, hogy kibéreljük a hajót email-ben megkerestem a Polgármester Urat, a kulturális intézmények vezetőit és bemutatkoztam, személyes találkozó lehetőségét kértem, hogy elmondjam, hogy nem konkurálni szeretnénk, hanem a szakmai tudásunk birtokában kapcsolódási lehetőségeket keresni. Pozitív, hogy elsőként egy magánszemély keresett meg minket, aki rengeteget tesz a helyi közösségi életért, majd a Ráckevei Vénusz Színház igazgatója, hogy nagyon örülnek a kezdeményezésünknek és üljünk le beszélgetni. Az önkormányzat részéről később kaptunk visszajelzést, nagyon együttműködőek voltak mindvégig velünk. Alpolgármester Úr és felesége rendszeres látogatója volt az eseményeinknek és elismerésüket kifejezték, több városi eseményre meghívást kaptunk. A megnyitónkon Varga Lívius, a Quimby együttes tagja helyi lakosként mondott köszöntő beszédet, több civil szervezettel dolgoztunk együtt és közösen megszerveztük a Hajó Majális családi rendezvényt, amire eddig nemigen volt példa a térségben. Több, mint 14 000 szavazattal elnyertük a Tesco közösségi szavazását induló, új kezdeményezésként, amire a lakosok voksoltak. A Pest megyei Önkormányzat és a Kortárs Építészeti Központ nemzetközi DANUrB projektjébe, mint best practice bekerülhetünk a jövőben. A nyolc hónap alatt, több, mint 120programot elhoztunk a helyieknek, többek között fellépet nálunk Benkő Zsolt vagy Fekete Jenő elismert blues zenészek, színházi előadást, stégmozit, quiz esteket, kreatív kézműves foglalkozásokat szerveztünk. Valódi siker, hogy egy bensőséges közösségi tér jött létre Ráckevén. Egy hely, ahol mindenki jól érzi magát, ahol építő beszélgetések zajlanak, ahol barátságok és szerelmek szövődnek, ahol szülinapos társaságok vagy épp kisgyermekes családok töltik a szabadidejüket kulturális és igényes körülmények között. Ami megnehezítette a munkánkat, az elsősorban a személyes ellentétek, az irigység, a rosszindulat, alap emberi tulajdonságok. A nyaraló soron volt egy állandó személy, aki folyamatosan feljelentett minket, többszöri tanúmeghallgatás után az önkormányzat hozott egy határozatot, hogy nem követtünk el semmilyen szabálysértést, így végül nem érte el a célját. Azt tudni kell, hogy civil szervezetként átláthatóan működünk, így bármikor bárki kérésre betekinthet az iratainkba, a szakmai és pénzügyi beszámolóink elérhetőek a bíróság weboldalán. A másik akadályt sajnos a fenntartási költségek kitermelése jelentette. Kialakult egy stabil közösség, kb. 50 ember, akik törzshelyként tekintett a hajóra, sok betérő vendégünk is volt, azonban az utolsó hónapokban már tisztán láttuk, hogy mindez nem tudja kitermelni a bérleti díjat és a többi járulékos költséget. Így is tovább nyújtózkodtunk, míg a takarónk ért, és civil szervezetként jelentős összeget befektettünk a működésbe. Sajnos nyár végén meg kellett hozni a fájó döntést, és a tulajjal közös megegyezéssel 2018. október 1-től átmenetileg szüneteltettük a szerződésünket.

5. Mennyire végleges ez az állapot? Visszafordítható? Újra értelmezhető? Újra indítható?

A szerződés felmondásakor abban állapodtunk meg, hogy 2019. február-március környékén leülünk újra és beszélünk a hogyan továbbról. Egyesületünk elindított egy önkormányzati kérelmet a hajó piac térre áthelyezésével kapcsolatban. A jelenlegi arculat és az elért eredmények alapján megérdemelt helye lenne a városközpontban, ami egyfajta turisztikai vonzerővel is bírhat a jövőre nézve. A legnagyobb lehetőséget és fejlődést egyébként abban látom, ha a város az idegenforgalmat jobban előtérbe helyezi, mert Ráckeve méltán megérdemelné, hogy annyira pezsegjen, mint Szentendre vagy a Dunakanyar bármelyik települése. Meglepően sok ismerősömnek fogalma sem volt arról, hogy hol van Ráckeve és elképedt, amikor ellátogatott a hajóra, holott 50 km-re vagyunk a fővárostól. Az önkormányzati testület elvi támogatását megkaptuk, felállt egy külön bizottság, ugyanis építészetileg is meg kell vizsgálni, hogy fér bele a Dunai látképbe, hogyan alakítható ki a csatornarendszer stb. Ígéretük szerint idén tavaszra, az esetleges új szezonra megszületik a végleges döntés. Nagyon bizakodóak vagyunk, hogy az önkormányzat nem hagyja veszni a sokak számára meghatározó kulturális helyszínt. Az továbbra is nagy kérdőjel bennem, hogy van-e a lakosokban igény az effajta kortárs kultúrára. Az eddig tapasztalatok alapján azt látom, hogy ha egy 10.000 fős településből mindössze 50 ember nyitott az új és friss értékek befogadására, akkor nagy baj van az egész társadalomban. Tényleg azt gondoltam, hogy telt házzal fogunk működni és sokkal nagyobb lesz az érdeklődés, hisz olyan programokat szolgáltattunk, amik eddig csak a fővárosban voltak elérhetők.

6. Milyen terveid, elképzeléseid vannak a jövőre, ezen belül a ráckevei jövőre nézve? Folytatode az aktív civil munkásságodat itt vagy máshol?

Őszintén szólva ez a pár hónap kellett, hogy én is kívülről lássam ezt az időszakot és ne csak az érzelmeim vezéreljenek. Persze nekem volt a legnehezebb a szakítás, hisz az én gyermekem volt, és nem szerettem volna eltemetni. Nagyon elfáradtunk mindannyian, konfliktusokkal és veszteségekkel is járt. Mindent megtettünk, erőn felül teljesítettünk és ha most megkérdezed, hogy belevágnék-e újra, határozottan igen. Semmit nem bánok, nagyon
is büszke vagyok magamra és magunkra. Ha ennyi volt, akkor is megcsináltuk. Makacs vagyok, tudom. A civil munkásságomat azóta is folytatom és a KÖZÖSStÉG-et, mint kialakított brendet nem hagyom veszni, aktív vagyok a közösségi oldalainkon, figyelem és írom a pályázatokat, keresem a jövőbeli ésszerű lehetőségeket, hogy mindez csak egy téli szünetnek tűnjön, ahogy el is könyveltem a hajó bezárásakor. Egy nyertes pályázatunk megvalósítása hamarosan elkezdődik, hogy a helyszíne a hajó lesz vagy más, az majd eldől. Az biztos, hogy a ráckevei lakosoknak fog szólni. A Tescoban is lehet újra dobálni ránk a zsetonokat és sok telefonhívást kaptam azóta is helyiektől, hogy mellettünk vannak , hiányzunk. Úgy érzem belül, hogy a hajó miattunk és a szellemiségünk miatt lett közösségi hely, és nem feltétlenül maga a helyszín volt a meghatározó a közösségépítésben, hanem az őszinte tenni akarás.

7. Kedvenc Kérdések – Neked:

Kedvenc film: Éjszaka a Földön
Kedvenc vers: Kosztolányi Dezső, Hajnali részegség
Kedvenc író: G.G. Márquez
Kedvenc idézet, mottó:Carpe diem!

Köszönöm az interjút, és várjuk a fejleményeket!

M. Selmeczi Julianna