Hogy milyen is Ráckeve: dunai, templomtornyos, hidas, hajómalmos, piacos, kastélyos, hajókázós, vadkacsás, fesztes, táncos,evezős… De most, így november végéhez közeledve Ráckeve leginkább Mézes. Édesnek eddig is édes volt, szívünknek, lelkünknek, akik itt élünk, akik hűségesek maradtunk hozzá, vagy akár a közelmúltban jegyeztük el egymást vele. A Mézes Ráckeve az Ács Károly Művelődési Központ kezdeményezése. Budai Gábor és Szerdahelyiné Lőrincz Nóra a program megálmodói és lebonyolítói. Hogy hogyan kezdődött, miként zajlottak az előkészületek, kik a részesei, közreműködői ennek a közösségépítő, várost gazdagító programnak, mindezekről őket kérdeztem.
- Pénteken, az Adventi Fények ünnepén debütált a Mézes Ráckeve elnevezésű programotok. A Skarica Máté Városi Könyvtárban kerültek bemutatásra a város épületeinek méretarányosan kicsinyített másolatai, egyfajta kiállításként. Milyen érzés volt a maga valóságában látni azt, amit hónapokig, reménnyel telve készítettek elő?
Pénteken az Adventi Fények felgyújtása után nagy örömmel tapasztaltuk, hogy hatalmas érdeklődés kísérte a kiállításunkat, nagyon sokan bejöttek a könyvtárba, megnézték Ráckeve épületeit mézeskalácsból. Felemelő érzés volt látni, hogy milyen örömmel fogadták a látogatók azt a kiállítást, amelyet több hónapos előkészítő munka, szervezés előzött meg.
2. Hogyan fogadták az ötletet a városiak? Gondolok itt egyrészt a városvezetésre, másrészt a lakosságra. Hogyan szólt a felhívás, mihez kértétek az együttműködést?
Már október elején meghirdettük a mézeskalácsváros-építést, melyre egészen hamar jöttek is a jelentkezők. Receptet, útmutatást adtunk nekik, hogyan készítsék el az általuk elvállalt épületet. Szerettük volna, ha a végeredmény egy egységes „városképet” mutatna, így még ősszel végigfotóztuk a várost, és az alapján igyekeztünk meghatározni egyes épületek méreteit. Úgy gondoljuk, hogy ez az elképzelésünk a végeredményt látva bevált.
3. Hány városi épület készült el mézeskalácsból? Milyen eszközöket, módszereket alkalmaztatok ahhoz, hogy a végén egy egységes kalácsvárost kapjunk?
A nagy érdeklődésnek köszönhetően végül 7 nagyobb városi épület készült el a felhívásunkra: az Ács Károly Művelődési Központ, a Bíróság, a Katolikus és a Református templom, a Skarica Máté Városi Könyvtár, a Tourinform Iroda épülete, a Vámház, valamint az Árpád-híd is. Emellett a kiállítás előtt, november 20-án rendeztünk egy táncházat és kézműves délutánt, ahol a hozzánk ellátogató gyermekek is készítettek mézeskalácsból házikókat, illetve egyéb formákat – ezeket is felhasználtuk a kiállítás berendezésekor.
4. Talán a legnehezebb rész az egyes épületek kivitelezőinek a megtalálása volt. Esetleg rosszul gondolom? Tapasztalat, hogy a jó ötlet, a jó ügy önmagában nem elég, ha nem társul hozzá tettre kész közösség, kellő motiváltság. Kik alkotják kivitelezői csapatot?
A Mézes Ráckeve felhívást a városi újságban, a honlapunkon, a városi honlapon, a Facebookon, valamint a város intézményeiben elhelyezett plakátokon is folyamatosan hirdettük már egészen október elejétől, valamint egy tájékoztató délutánt is tartottunk az érdeklődőknek. Talán ennek köszönhető, hogy egész hamar jelentkeztek az alkotók, akikkel a kiállításig folyamatosan tartottuk a kapcsolatot.
Az alkotóink főleg civil emberek, de közösségek is összeálltak, hogy egy-egy nagyobb épületet elkészítsenek:
Ács Károly Művelődési Központ – Kéve Néptáncegyüttes
Árpád-híd és Vámház – Varga János és felesége
Bíróság – Tóth Ágnes és Vásárhelyi Anett
Katolikus templom – Kiss Károlyné Marika
Református templom – Nagyné Szűcs Szilvia
Skarica Máté Városi Könyvtár – a Könyvtár munkatársai
Tourinform – Szerdahelyiné Lőrincz Nóra
Házikók – Balázs, Bíborka, Blanka,Borbála, Boróka, Emma, Olivér, Petra, Renáta, Viktória, Szivárvány Óvoda – Katica Csoport, San-Team Bau Kft.
5. Bátran állíthatjuk, hogy a Mézes Ráckeve egy várost megmozgató, összefogásra buzdító kezdeményezés. Vannak még egyéb ötletek a tarsolyotokba, mely hasonló célokat támogathatnak?
2017. elején a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan szeretnénk megrendezni a RoMAgyar kultúra napját is, amely során egy kis betekintést nyerhetünk a roma kultúrába és művészetbe, zenébe is. Reményeink szerint a nap programjainak sokszínűsége sok érdeklődőt vonz majd a Művelődési Központba.
6. Az idén milyen programokkal várjátok még a városiakat, és mire számíthatunk a 2017-es évben?
A december már a karácsonyi várakozás jegyében telik a Művelődési Központban is. December 11-én tartjuk az Adventi táncházunkat, ahol szintén a várakozás, az ünnepre hangolódás lesz a cél. Tánccal, játékkal, kézműves foglalkozásokkal várjuk ismét a hozzánk látogató családokat. December 17-én pedig a Városi Karácsonyi koncert megrendezésével zárjuk a 2016-os esztendőt.
7. Közeledik advent időszaka, karácsony estéje. Milyen üzenetet fogalmaznátok meg ez alkalomból, mint a város közösségi életét szervezői? “
Kerüljön előtérbe mindenki lelkében a SZERETET, igen, így nagybetűvel, hiszen a Biblia arra is tanít bennünket, hogy szeressük még az ellenségeinket is. Szeretni pedig akkor tudunk igazán, ha képesek vagyunk a megbocsátásra is. Meg kell tanulnunk becsülni, tisztelni embertársainkat, és keresnünk kell az együttműködés lehetőségeit. Legyünk mindenkor hálásak Istennek minden jóért, de még a rosszért is, hiszen abból is tanulhatunk. Próbáljunk megnyugodni a karácsonyvárás időszakára, odafigyelni egymásra, és saját magunkra, hogy a közelgő Ünnepet annak lényegére koncentrálva élhessük meg.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: