Míves Sziget Partner – Interjú Hangayné László Teréziával

Sokféle ékszert láttam már életemben, de ez a réz – antikolt réz verzió valahogy nem jött velem szemben. Eddig. Szigetújfaluban is híre kelt a Míves Szigetnek, ezért nyitás után nem sokkal egy kedves hölgy jelent meg dobozkájával, és egyáltalán nem voltam felkészülve arra, ami aztán a szemem elé tárult: valaha egyszerű köteg drótok, a kezei által művészeti remekművek szintjére emelkedett ékszerek összessége. Az ötlet, az anyag felhasználás, a finom hajlítások, csavarások, melyek a merev drótot lággyá tették, egyszerre hihető és hihetetlen, hogy mire is képesek az emberi kezek. 

Ismerjük meg a Míves Sziget újabb partnerét, Hangayné László Teréziát!
 
1. Kérlek, tegyél egy személyesebb bemutatkozást azok számára, akik esetleg nem ismernének!
Köszönöm a kedves szavakat, és az érdeklődést felém .
Az egészségügyben dolgoztam, mint laboratóriumi szak asszisztens 40 évig, nagyon szerettem a szakmámat. Hiányzik a munka és a munka-társak egyaránt. 2 felnőtt gyermekem ,és 3 szép és okos unokám .
 
2. Mióta foglalkozol ékszer készítéssel, és miért pont a réz, mint választott alapanyag?
Két évvel ezelőtt fedeztem fel az interneten, a dróthajlitást, ezt a kreatív-rejtélyes technikát, engem rögtön elbűvölt a sokszínűsége, precizitása és szépsége . Minden benne van amit a kézimunkában szeretni lehet, itt a vörösrézdrót az alapanyag.
 
3. Hogyan viselkedik a réz, a megmunkálása közben? Puha, hajlékony fém, ez lehet előny, vagy lehet hátrány is?
 Lágy vörösrézzel dolgozom, többféle vastagságban. Megmunkálásának nehézsége függ a drót vastagságától, és az ékszertől. Több féle technikát tanultam meg : fonások( Viking, pipacs,nyolcas,hering bon),hálózás, szövés.horgolás,kalapálás.
Kezdetben kereszteket alkottam, majd Budapesten elvégeztem egy tanfolyamot, ahol több ismeretet szereztem : drót beszerzésétől kezdve, az alap hajlításokat,egészen az  ékszerantikolásig !
 
4. Az antikolástól kapnak egyfajta patinát, különleges hatást az ékszereid. Beavatnál az antikolás részleteibe?
Az antikolóanyag neve : Kálium-polyszulfid (kénmáj) Kristályos állapotban veszem vegyszerboltban, s kéz meleg vízzel, kb 2-3 %-s oldatot készítek, és a vörösréz ékszert kb. 10-20 másodpercre bele teszem az oldatba, majd csapvizzel leöblítem. Utána fényesre csiszolom. Gumi kesztyű használata kötelező, s szemre is nagyon vigyázni kell !
 
5. Hallottunk már a réz szervezetre gyakorolt jótékony hatásáról. Mi is pontosan ez a folyamat?
Természet gyógyászok mostanában soknak ajánlják, Lét fontosságú nyom elem a szervezet működéséhez nélkülözhetetlen kis mennyiségben.
Hiány pótlására egyik megoldás a karkötő és más vörösréz ékszer viselése. Nem szabad megijedni ha bőrünk alatta elszíneződik ez ugyanis a réz felszívódásának a jele,ami kimondottan a réz hiányára utal.Ilyenkor ajánlatos a viselésé továbbra is .
 
6. Ásványokkal, kavicsokkal, kövekkel kombinálod a rezet. Olykor körbefonod, tekered, indázod őket, aztán van amikor fűződ. Honnan jönnek az ihletek? Hogyan jött létre például az én egyik kedvencem, az ” Erdő” medál, ahol a lombokat kecses indás-kacskaringók jelenítik meg, és amelybe egy-egy kavics jelképezi a napot és a holdat?
Kezdetben és most is nagyon szeretem a szép és érdekes formájú és színű dunai kavicsokat használni. Készítettem medálnak, és így jött az ötlet , hogy lehet Nap és Hold is egy medálban.Ihletet veszek amikor nyitott szemmel járok, s felfigyelek mi lehetne a következő alkotásom, szeretem az új technikákat alkalmazni pl– a dróttal való szövés , és a sokféle fonások használata .Nyáron egyik kedvencem lett a vad dió befoglalása medálnak .
 
7. Kedvenc kérdés:
Könyv:Vass Albert: A funtineli boszorkány 
Író:Ken Folleth
Film: Szív hídjai ( Meryl Steep,Clint Eastwood)
Hobby: Túrázás, kert, ékszerkészités,
Úticél : Szent Jakab-út(El Camino) Párizs
 
Címkék:
Tovább a blogra »