Tulipán. Ismert, közkedvelt virág, szimbólum. Tulipano. Ismert, kedvelt márka. Számomra szimbóluma annak, hogy ötlettel, bátorsággal, jó ízléssel, összefogással, jól felismert piaci résekkel fel lehet építeni a semmiből is egy vállalkozást. Egy varrógép, egy segítő társ – jelen esetben egy édesanya -, és elindulhat a bátor képzelet megvalósulása. Elengedhetetlen feltétele, adaléka még a „pik-pak” vállalkozásnak és a márkaépítés alapköveinek letételéhez egy, a trendek megítéléséhez jó szemmel rendelkező ambiciózus, akkor már szintén édesanya, aki járatos az online üzleti világban, de legalábbis nem fél rákérdezni. Anyák a négyzeten, két generáció összedolgozásnak egyedülálló eredménye, munkamegosztás, a muníciók felismerése és megfelelő mixelése hozta létre, keltette életre a Tulipano brandet, a Facebookon például több, mint ötezer kedvelővel. Soron következő partnerem, szakmai és szívbéli büszkeségem: Kirchner Bea!
- Már az egyik termék-propagáló bejegyzésemben szót ejtettem arról, hogy milyen érdekes előzmények előzték meg a személyes és üzleti kapcsolatunkat. Ha megengeded, leírnék erről néhány gondolatot, aztán te is tedd hozzá a sajátjaidat: mivel anno is, most is érdekeltek a kézműves dolgok, nem hagyhattam ki a meska.hu böngészését sem. Időnként innen rendeltem gyermekeimnek ajándékokat, praktikus dolgokat. Táskákat is keresgéltem, és többször felfigyeltem a Tulipano táskákra. Fogalmam sem volt, hogy ki, vagy mi áll a név mögött, csak évek múlva került véletlen róla szó, itt Ráckevén, egy játszótéri vagy azon kívüli együttlét alkalmával – ismerkedésünk, barátságunk kezdetén -, hogy a Tulipano, khm, te vagy. Most jönnek a saját gondolataid: miért pont Tulipano és miért pont táskák. Kérlek, a személyesebb, önéletrajzi adatokat se nélkülözd, ugyanis ez lenne a bemutatkozás helye is!
Nagyon köszönöm a kedves bemutatást, és hogy újra végiggondolhatom az interjú alkalmával, hogy mi is történt velünk az elmúlt 4 évben. Teljesen hobbinak, illetve egy kis kísérletnek indult ez a vállalkozás 2012. májusában, amikor a nagylányomat hordtam a szívem alatt. Az eredeti végzettségem bőripari technikus, bőrkonfekció, kesztyű és szűcs szakirányon, de sokáig nem dolgoztam a szakmámban, mert nem volt ekkora igény a kézműves bőrárura, mint manapság. A második szakmám külkereskedelmi közgazdász, amely végzettséggel szintén sokáig nem sikerült elhelyezkednem és nem is tudtam, hogyan tovább. Viszont azt vettem észre, hogy egyre többen kapják fel a fejüket, amikor meghallják, hogy bőripari végzettségem van. Ilyen kérdésekkel bombáztak, hogy: nem tudnál készíteni egy tárcát, vagy egy övet vagy egy táskát nekem? És arra gondoltam (biztos a terhességi hormonoktól is vezérleve), hogy meg kellene próbálni újra ezt a vonalat. Édesanyámnak megemlítettem ezt az elképzelést és bár igaz, hogy kétkedve fogadta, hogy van igény újra a kézműves termékekre, de mivel egyetlen leánya állapotos volt és nem akarta, hogy egyedül vágjam bele ebbe a nagy fába a fejszémet, segítségem és társam lett.
A kezdés a meskán történt és ott folyt kb. 2 évig kizárólag. Aztán baráti tanácsra jött az ötlet a fejlődéshez és 1 éves volt márciusban a webáruházunk.
- Amikor belevágtál az üzletanyus világba, mi motivált? Milyen céljaid voltak? Tudatos választás volt a táskabiznisz vagy így alakult? Mennyire volt optimális választás, döntés részedről a vállalkozói minőség? Előtte alkalmazottként dolgoztál. Mesélj erről egy kicsit.
A 2012-es indulás előtt, a kilencvenes években volt szintén bőrdíszműves vállalkozásunk, de a kínai olcsó áru lekényszerített minket a piaci színtérről. Akkor nem gondoltuk volna, hogy még elővesszük az öreg Adlert J (Adler: minőségi, megbízható, szuper varrógépmárka). Voltam ingatlanközvetítő, építőipari cégnél asszisztens, műkörmös, szóval hosszú volt az út idáig. A céljaim pont ezek voltak: egy saját termékeket előállító cég, olyan termékekkel, ami igényes, akár külföldön is megállja a helyét, elérhető, és benne van a szívünk-lelkünk.
Az évek alatt kiderült, hogy nem való nekem az alkalmazottasdi, végzem én a dolgom magamtól is, ha erős a motiváció, ami jelen esetben nagyon is elmondható: itthonról dolgozom, tehát közben a gyerekeimmel is lehetek, független vagyok, és azt csinálhatom, amit szeretek. Régen, mikor másnak dolgoztam, nem voltam egy munkamániás, de most, a sajátunkkal, van, hogy még éjfélkor fotót szerkesztek, vagy hajnalban táskákat töltök fel az áruházba. És imádom minden percét, kikapcsol az ezzel való foglalkozás, igazából hobbira sincs szükségem, mert nekem a munkám a hobbim. És a vásárlóink egytől egyig tüneményesek.
- Hányféle terméketek van? Mi alapján kategorizálod őket? Szín-, motívumvilág? Korosztály? Felhasználási cél? Kikből állnak jellemzően a vásárlói rétegetek?
Jelenleg kb. 140 termék van feltöltve az áruházba, és sok minden nincs is fent, ami esetleg régi vagy csak egyedi megrendelésre készült. Van, aki nem szeretné, hogy szembetalálkozzon a táskájával az utcán, olyankor lehet kérni, hogy másnak ne csináljunk olyat. A cicás táskák nagyon népszerűek, őket külön kategóriába tettük a női táskák kategórián belül. Aztán van szövettáska kategória, mert aki azt keres, szereti, ha nem kell végigböngésznie az összes termékünket. Van raktáron levő termékek kategória is, ha valakinek sürgősen kell táska és nem tudja megvárni az elkészítést. Vagy szettek kategória, ami nagyon népszerű. De ez is folyamatosan változik, figyelem a vásárlók igényeit és fejlesztgetek mindig, hogy kényelmesen nézelődhessenek. A vásárlóink nagyrészt a 20 és 40 közötti korosztály. 90 százalékuk nő, 10 százalékuk pedig olyan férfi, akik a párjának, lányának, Édesanyjának vásárol.
- A következő kérdés, a publikus műhelytitkokra irányuló. Hogyan zajlik a tervezés-megvalósítás vonala nálatok? Hogyan, miből jönnek az új táskaötletek? Hogyan jellemeznéd, mivel magyaráznád a szín-, anyag-, és szimbólumvilágotokat?
A tervezés elég véletlenszerűen jön. Valaki rendel valamilyet, és sokszor azt tovább gondoljuk figyelve az igényeket és az aktuális trendeket, és persze a praktikum is fontos szempont.
Szerencsére a kilencvenes évekből megmaradtak a kapcsolataink a szüleimnek köszönhetően, akár az anyagokról van szó, akár kellékeket kell beszerezni. Édesapám is bőrrel foglalkozott világéletében, ő a bőrök nagy szakértője és mindenkit ismer az országban, aki bőrrel dolgozik. Ez a sikerünk egyik fontos kulcsa és a konkurensekkel szemben nagy előnyünk, hogy tudjuk, mit hol kell beszerezni jó minőségben és jó árban. Így mi is barátságosabb áron tudjuk kínálni a termékeinket a vásárlóknak. Mert nem az a lényeg nekünk, hogy nagy haszonra tegyünk szert egy eladáson, hanem, hogy minél több hölgy karjára felkerüljön a táskánk és szívesen térjenek hozzánk vissza, mert ilyen jó minőséget ilyen jó áron nem talál máshol. Ez a sikerünk titka.
- Derűs, kedves személyiséged visszaköszön a táskákról. Az online felületeken megjelenő kommunikáció, közvetlen hangvételű, mondhatni meghitt. Úgy írsz a termékekről, a vásárlóknak, hogy közben érzelmeket generálsz. Ahogy az egyes darabokról írsz, „babusgatón”. A meggyőző látvány után, a hangvétel miatt is kialakulhat a kötődés a termékeid iránt. Töltetet adsz nekik, szinte a „gyerekeid”. Mi a véleményed erről? Milyenek a vásárlói visszajelzések? Találsz esetleg párhuzamot az általam leírtak és az általuk elmondottak alapján?
Köszönöm szépen. Teljesen jól eltaláltad! Tényleg hozzám nőnek ezek a kreációk és anyukám szeretete is benne van a készítésükben, így duplán babusgatjuk őket. Most például a pillangósok a nagy favorit, amit ugyan én álmodtam meg és régi vágyam volt, de anyu valósított meg és imádom! Azért sok minden változik általában a kezdetekhez képest. Mi megálmodunk egy táskát, de biztos érkezik hozzánk olyan kérés, hogy nem így szeretné a vásárló, hanem egy kis változtatással és lehet, mi is akkor jövünk rá, hogy úgy sokkal jobb lett. Szóval ez annyira csapatmunka, hogy a vásárlókkal közösen hozzuk létre a végeredményt.
A legszélesebb vásárlói rétegünk egyébként a cicások.
Szerencsére a vásárlói visszajelzések nagyon pozitívak. Ennek nagyon örülünk. Ha van néha reklamáció valami miatt, igyekszünk azonnal kezelni és helyrehozni a hibát. Szerencsére nagyon ritka.
- Véleményed szerint mennyire képesek hangsúlyozni a személyiséget a táskáid? (Nem véletlen a kérdés. Én is boldog Tulipano táska tulajdonos vagyok. Beleláttam magam az egyik modellbe. Lett „én táskám”. ) Első blikkre lehetnének „rétegtáskák” is, de a kínálatot tüzetesen végig böngészve inkább azt gondolom, hogy ügyes szín és motívumhasználattal elég populáris a kínálat. Népies jellegtől akár a modern, tinédzserek által kedvelt világig, minden van.
Az induláskor a kalocsai motívum és a hagyományőrzés volt az elsődleges cél, de aztán idővel rá kellett jönnünk, hogy ebben több lehetőség van, mint gondoltuk. A cica mintánkat szerintem azért szeretik olyan sokat, mert kicsit népies a tekeredő farkincájukkal és kecses nyakukkal a cicáink, mintha a kemence szélén csücsülnének. A Tulipano név is úgy jött, hogy a kalocsai mintából kihagyhatatlan tulipánt szerettük volna, de olaszosan ejtve, mert mégiscsak olasz ország a divatvilág központja. A tinik is szeretik a cicamintánkat, de köztük leginkább a gitárosok népszerűek.
- Mára már két gyermek büszke anyukája vagy. Az idén Ráckevére költöztetek a teljes családdal. Férjed ráckevei (Kirchner Kolos). Anyaság és ráckeveiség. Mit jelentenek számodra?
Igen, van egy 3 éves nagylányom, Adél és egy 3 hónapos kicsi fiam, Ádám. Nem rég költöztünk Ráckevére és remélem, nem sértek meg senkit, de nem is igazán a ráckevei lét az, ami tetszik, hanem a természet közelsége. Ma is épp egy sólyommal együtt vonultunk az orvosi rendelőbe, repült a kocsi mellett jó ideig. Ezek felemelő pillanatok. A víz közelsége pedig folyamatos energiával tölt fel. Az emberek kedvesek és frissen fejt tejet vagy frissen vágott csirkét vehetek,amitől jól érzem magam.
- Kedvenc kérdés:
Könyv: (De nem ér nevetni:)!) Adriann Mole titkos naplója, Bridget Jones naplója
Író: Orwell, Dan Brown
Zene: Alice in chains, Guano Apes, Depeche Mode
Úti cél: Olaszország, Balaton
Idézet: Tiszteld magad!
- ” A jó öreg Adler..”
- Félkészek.
- Alapanyagok.
- Mindent felhasználnak.
- Adél-modell.
- Ádámmal, Adéllal, anyuka minőségben.
- Kirchner Familys idill.:)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: