Nyár közepén, amikor még csak az ötletet csiszolgattam magamban, kerestem a nevet, a profilt, a célt, szóval előfordult, hogy hangosan gondolkodtam. Észrevettem, hogy különböző beszélgetésiembe bele-belevegyül A Téma. Ezek a beszélgetések pedig mindig újabb kis sövényhez, leágazáshoz vezettek, melyeken tovább taposhattam az utat a szigethez, a Míves Szigethez. A minap, egy másik beszállítói interjúhoz kerestem megfelelő idézetet, de ez most itt, ebben a helyzetben is megállja a helyét: „Valamennyi kezdeményező és alkotó cselekedetet illetően egyetlen alapvető igazság létezik – abban a pillanatban, amikor valaki elkötelezi magát, a Gondviselés is működésbe lép.” (Johann Wolfgang von Goethe) Szóval a Gondviselés sokszor mellém állt. Szinte naponta jöttek az új nevek, az új ajánlások. Őszintén megvallva, akadályokban, akadályoztatásban sincs hiány, talán ebből lesz az Egyensúly? Remélem. Visszatérve a Gondviseléshez: mellém állt akkor is, amikor valaki azt mondta nekem, hogy ismerek egy kedves nőt, aki a civil foglalkozása mellett alkot. Ma már én is ismerem: sokoldalú, földi és spirituális utat egyaránt járó, a problémákat megoldandó feladatként kezelő: Tinger Tünde.
- A kapcsolatunk frissnek mondható. Még emlékszem az első, második beszélgetésünkre. Volt abban minden: nyitottság, érdeklődés, közös gondolatok, de talán szkeptikusság is. Saját magad bemutatása után, láttatnád azt a folyamatot is, hogy a te szemüvegeden keresztül nézve honnan hová jutottunk el?
Három fiúgyermek édesanya vagyok. Jelenleg Ráckevén élek civil foglalkozásom masszőr, Spirituális Tanácsadó Moderátor és Kézműves. Első találkozásunkra vissza emlékezve egy energikus, őszinte, tiszta szívű embert ismertem meg benned. Ezeket a tulajdonságokat a mai világban egyre kevesebb ember éli meg. Beszélgetésünk nagyon sok rétű volt, a szkeptikusság talán az eddigi negatív tapasztalatoknak köszönhető. Beszéltél az elért eredményeidről és a további terveidről ,én úgy látom az út,amin el indultál járható és működő képes, igaz sokszor nem abban a formában, ahogy eltervezted de működik és ez a lényeg . Az a fontos el juss az emberekhez azzal amit képviselsz.
- Két kézműves kategóriát is képviselsz: az egyik a gravírozott strucctojások, emu, liba tojások ékszerek, valamint a szalmafonatok, koszorúk, díszek. Hogyan kerültél kapcsolatba ezekkel az alapanyagokkal, mióta foglalkozol termékeid előállításával?
Lassan 20-éve foglalkozom kézművességgel. Kosárfonásból van szakképesítésem, több éven keresztül oktattam a kosárfonást nyári táborokban, gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Ezekben a táborokban ismerkedtem meg a kézművesség különböző ágaival, többek közt a szalmafonással. A Strucc tojás gravírozás 3-éve az életem része, autodidakta módon kezdtem el ismerkedni ezzel a számomra új anyaggal. Azóta is ismerkedünk egymással izgalmas kapcsolat.
- Szerinted kiknek, kikhez „szólnak” a tojáshéjból készült alkotásaid? Gondolom nehéz az általánosítást mellőzni – mindenkihez? -, de szeretném, ha ez az interjú segítene a pozicionálásban, azaz tojáshéj alkotások eszmei és valós értékének az összehangolásában.
Igazad van kicsit nehéz erre a kérdésre válaszolni. Minden tojásnak egyedi rezgése és energiája van elő organizmus. Sokszor elkezdek egy tojást meg tervezni fejben meg van rá a motívum, elkezdem fel rajzolni és mire elkészül, egy teljesen más minta kerekedik ki belőle. A meg munkálásnak több fázisa van, egy tojás elkészítése akár 50-órát is igénybe vehet, de akár többet is. Hogy kihez szólnak? Mivel minden tojás egyedi, úgy gondolom, ahhoz szól, akit megérint a mondani valója.
- Gyönyörű szalmafonataiddal ma találkoztam először. Káprázatos, ahogy a natúr, természetes anyag hogyan hat, ha megmunkálják, ha megformázzák. Mennyire nehéz művelet a búzaszálak alkotássá emelése?
Ha elkezdek szalmázni, melegség önti el a szívemet, a nyár illat és a napsugár meleg sárga fénye, a kész díszek pedig a karácsony meghittségét tükrözik vissza. A megmunkálása van, akinek könnyű, van akinek nehéz,sok türelem kell hozzá koncentráció, és egy kis fantázia .Sokszor kérdezik tőlem hogy kell csinálni ,válaszom el kell kezdeni és nem gondolkodni rajta át adni magunkat az érzésnek amit az alkotás folyamata ad.
- Milyen más tevékenységeket végzel még a hétköznapokban? Esetleg van kapcsolat az egyes tevékenységek között? Mondhatjuk-e azt, hogy kiegészítik egymást? Vagy művelésük közben nyert energiák összeadódnak és segítik a kiteljesedésedet?
A tojás gravírozás és a szalmafonás mellet, még barátkozom a nemezeléssel is, 4-éve el végeztem egy jobb és bal agyféltekés rajz tanfolyamot, azóta rajzolgatok és meg próbálkoztam a festéssel is. Minden tevékenységnek más az alapanyaga más energia minőséget képvisel. A közös bennük hogy összességükben a lelket táplálják és segítik az önkifejezésben.
- Mennyire munka, mennyire hobby? Véleményed szerint az alkotás, mint tevékenység milyen plusz tartalmakkal töltheti az emberi létet? Ezt azért is kérdezem, mert a Míves Sziget állandó jelleggel és széles spektrumon kívánja biztosítani szolgáltatásait, csoportos foglalkozások keretein belül.
Ismertem egy bölcs tanár urat sajnos, már nincs köztünk. Ő mondta egyszer: Tündém mindent szívből csinálj és élj meg az életben, akkor sosem fáradsz el és boldog ember leszel. Ezért számomra az alkotási folyamat nem is munka nem is hobby, talán egy életérzés, ami boldoggá tesz. Ezt az érzést szeretném közvetíteni, átadni a kész alkotásokon, termékeken keresztül.
- Mit gondolsz, mi az igazi érték és értékközvetítés abban, ha kézzel és helyben készült termékeket, alkotásokat biztosítunk a helyi közösségnek és a vásárlóközönségnek? Milyen szemléletformálásra lenne szükség ahhoz, hogy elvonatkoztassunk a már jól megszokott vásárlási szokásainkon, itt helyi szinten?
Én úgy gondolom a kézzel készített alkotásokban, termékekben az igazi érték mindig az alkotó, vagyis az ember, az a kis plusz, amit munkáin keresztül közvetít a közösségnek, amiben él. Hogy milyen szemléletformálásra lenne szükség ahhoz, hogy az emberek érték rendje meg változzon? A szemléletformálás elkezdődött a nyár közepén, amikor még csak csiszolgattad az ötletet, és meg született a Míves Sziget.
- Végezetül a kedvencek:
Film: Mennyei próféciák
Könyv: Szeretem Wass Albert könyveit
Hely: Mátra
Vers: Aranyos Ervin: A szeretet kulcs
Idézet: A csodálkozást soha ne feledd!
Akard a szépet, a jót mindig meg tedd
Bölcsek aranyának mágnese a lelked.
/Szepes Mária/

Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: