A Míves Sziget Ráckeve Kézműves Ajándékbolt azzal a céllal jön létre városunkban, hogy mindig frissülő árukínálatával ellássa azokat a leendő vásárlóit, akik ragaszkodnak a hazaihoz, a helyihez, a kézzel készítetthez. A különböző ajándéktárgyak, használati tárgyak, játékok, ékszerek mellett helyben készült, élelmiszerek árusítása is fontos elem a kínálatban, jellemzően Ráckeve és kistérsége termelői közösségén belül.
♥Véleményem szerint ezeken a termékeken, alkotásokon keresztül kézzel foghatóvá, tapinthatóvá, elérhetővé válnak a város és a kistérség művészeti, tartalmi értékei, melyek egy része hordozhatja a városra jellemző szimbólumokat is.
Célom, hogy az üzlet és kapcsolódó szolgáltatásai, egyfajta kulturális, művészeti lüktető pontként is funkcionáljanak, akár helyi társművészek, társművészetek bevonásával.
♥Virtuális és személyes közösségépítés a képviselt értékek mentén: népművészet, képzőművészet, iparművészet. Cél ezen területek minél közelebb hozása az emberekhez. A vásárlás lehetőségén túl, lehetőséget biztosítunk az egyes tevékenységének megismerésére, elsajátítására. Küldetésünknek tartjuk a közösség figyelmének ráirányítását, a művészi értékekben rejlő, az emberre pozitív hatást gyakorló jelenségre.
♥További célkitűzés, hogy a Míves Sziget méltó és megfelelő értékesítési ponttá váljon, a lakosság és a városban zajló idegenforgalom szereplői számára, és hogy a helyi kézműves és művésztársadalmat minél jobban összefogja.
♥A Míves Sziget kész arra, hogy önkormányzatok, cégek, szervezetek diplomáciai tevékenységét eszközeivel, tapasztalati bázisával, kapcsolatrendszerével, támogassa, beszállítói bevonásával.
♥Pro aktivitással együttműködés, konszenzus kialakítása a városi, esetleg kistérségi egyéb üzleti tevékenységeket folytató, az idegenforgalom és a helyi lakosság számára fontos üzleti szereplőkkel.
♥Kiemelt cél, hogy a lakosság szűkebb és tágabb értelmezésben is megismerje, megszeresse, és vásárlással támogassa a helyi alkotókat, termelőket.
♥ Vásárlói hűségprogram és ösztönző rendszer kialakítása a tartós vásárlási szándék fenntartására.
♥ A bolti értékesítést széleskörű online és offline marketing eszköztárral támogatom, a széleskörű és színvonalas értékesítés érdekében.
♥A boltberendezésének egy részét, a helyben fellelhető régi bútorokból kívánom megoldani, melyekhez tartozhat akár egy régi mesterség, egy régi ráckevei arc, ráckevei család, esetleg egy történet. Mindezek megfelelően kommunikálva.
♥A Míves – Sziget társadalmi szerepvállalás keretein belül nyitott, a fogyatékkal élők, a megváltozott munkaképességűek kézműves alkotásainak felkarolására, népszerűsítésére.
♥A Míves Sziget további társadalmi felelősségvállalása az környezetvédelem, újrahasznosítás, keretein belül teljesedne ki, mind alaptevékenységével, mind kapcsolódó szolgáltatásaival.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: